4.5 1 1 1 1 1 Rating 4.50 (2 Votes)

AIR OPTIX reklám

*************************

AIR OPTIX kontaktlencse – 25s +++ Értékelés: 4,4/10

A vígjátékok egyik alapeszköze a félreértés. Az mindig poén, amikor ugyanazokon a szavakon, mondatokon, vagy akár szituációkon az egyik értelmező teljesen mást ért, mint a másik. Mert lehet úgy is érteni. És akár pozitív, akár negatív értelmű a félreértés, mindenképpen vicces. De lehet az a félreértés egyszerűen csak más témájú, súlyosabb, vagy könnyedebb, illetlenebb, vagy épp túlságosan is illendőbb. A lényeg a két értelmező alapvetően eltérő értelmezése. Nálam ez sokszor értelmezhetetlenséget jelent…

***************

***************

Persze az, hogy én sokszor nem értek egy reklámot, azaz nem tudom értelmezni, elsősorban rólam szól, és mint azt a gyermekeim egészen kis korukban már bebizonyították, általában én voltam a hülye. Ez persze engem büszkeséggel töltött el, mert inkább én legyek hülye mintsem hogy a gyerekeim.

Adott reklámunknál persze értem én az utalást, értem én, hogy imígyen felvezetni a dolgot azonnal érdeklődést vált ki a kedves kéjsóvár befogadóból, mert ugye azt hisszük, az első szeretkezésről volna itt nagyban szó. Pedig jaj dehogy. Félre tetszettek eztet érteni. Nem, dehogy, én nem gúnyolódom, miért is volna ez rossz ötlet? És még mindig azt tetszik hinni, hogy gúnyolódom. Dehogy. Ez olyan kedves kis ötlet, nincs is benne semmi kivetnivaló. Egyszerűen azzal kell nyomulni, ami az emberek többségében érdeklődést kelt. Mint például egy szép fiatal lány első alkalma. Nem, nem, ez nem csak a férfiakat érdekli, ez mindenkit érdekel, tanulni belőle, visszaemlékezni, összehasonlítani, és egyáltalán, őszintén emberien érdeklődni egy másik ember nagy pillanatai iránt. Igaz? Szerintem tökre ez vezette az alkotókat, egészen biztosan nem gondoltak célcsoport tagként az olyan vén, vagyis vénkecske kéjencekre, mint például én. Én  minimum egy óvszer reklámra gondoltam, mert hogy a kedves hölgy amikor újra kinyitotta a szemét, máris felszabadultnak és magabiztosnak érezte magát. Mert hogy nem kellett izgulnia az esetleges baleset miatt. Mert hogy a partnere felelősségtudatos volt, és gondoskodott az óvszerről különböző méretben, felületi mintázatban, és ízben. De nagyon értek hozzá, mi? Dehogy is, csak olvastam róla valahol. Az interneten. Ott minden rajta van. Dudoros, meg olyan rovátkolt, meg… ja, ezt kiskorúak is olvassák. Ezt mégis honnan veszed?

De nem is. Nem óvszer reklám volt ez. Kontaktlencse inkább. És az ő első alkalomról szóló beszámolója a kontaktlencsére vonatkozott, azt tette be először magába. A szemébe. Ezt értettem én félre jól. Másra számítottam. És amikor a más nem jött, hanem kiderült az igazság, akkor jót kacagtam. Mondjuk a vígjátékok annyiban különböznek ettől, hogy ott a néző rögtön tudja, mi az igazság, tehát ő már a félreértés elejétől kezdve kacag. De hát ez egy reklám, és pont hogy nem tudhattad miről van szó, tehát mintegy beléptél a vígjátékba, te voltál a félreértelmező fél. Ekképpen aztán a saját félreértéseddel szembesülhettél vidáman, egyúttal gyengéden meg is lettél nevelve, picit a fejedre koppintott ez a reklám, hogy lám, rossz az, aki rosszra gondol. Na jó, azért ne ess kétségbe, nem gondolják komolyan az alkotók, hogy te egy rossz ember vagy, de azért mégis tudtak rólad valamit, amit most jól kihasználtak. Jól kihasználták ezt a te gyarlóságodat, és abban a pillanatban, amikor te erre rádöbbensz, akkor nagyon megjegyzed, ez nem is óvszer volt, hanem kontaktlencse. Így örökre beléd ég, a kontaktlencse jó dolog. És majd akarsz te is, ráadásul egy pont ilyet. Hogy neked nincs baj a látásoddal? Sebaj ha nincs baj, vannak olyan szemszín változtatós dioptria nélküli verziók is, egyik szemed ilyen, a másik meg amolyan. Akkor olyat akarjál óvszer helyett.

Szóval jó ötlet, tényleg, minek is vesződjünk az olyan ötletekkel, amelyeknek akár köze is lehetne a látáshoz, a kontaktlencséhez, hisz igaz, ezernyi vicces helyzet adódhat a rossz látásból, amit aztán pont ez a márka tesz helyre, de az már uncsi. Ez meg olyan formabontó, eredeti. Nem? Egy csipetnyi pikantéria, és máris felkapjuk a fejünket. Hisz állatok vagyunk vagy mik. Én így tanítanám a kreatív iskolában. Mindig állatból indulj az ötletelésedben bármiről is legyen szó, szex, kaja, ilyesmi, aztán menj át félállatba, pénz, és ha még mindig nincs ötleted, akkor kicsit feljebb is emelkedhetsz valamilyen emberibb témával, bár ez már azt jelentené, hogy nagyon béna vagy…nálam biztos nem mész át…

*******************************************************************************

Értékelés: 4,4/10 pont (ISTST szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 4/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 4/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 6/10

A látvány (Scene) – 4/10

A technika (Technology) – 4/10