2.3 of 5 (3 Votes)

Más is mondja

********************************

- Kúl vagy Mari! Csuda a pírszinged!

- Csitújjj má, há ne tudja az egész falu!

Ezektől a mondatoktól hangos néha a televízió. Keresgélem a szavakat, amellyel jellemezni, minősíteni lehet ezt a képzavaros produkciót. "Jut eszembe szebbnél szebb gondolat", de sajnos ezekből csak a kötőszavak tűrnék el a nyomdafestéket. Olyan, mint a dór stílusú oszlopokkal diszített, kőoroszlánok által őrzött, mű pálmafákkal szegélyezett, római mozaikos úszómedencés ház.

Hamis, eltévelyedett. Vannak ugyan elemei, melyek bizonyos kor jellemzői, sajátosságai és külön-külön, megfelelő környezetben még helyénvalóak. De a sokfajta stílus keveredése már sok. Sőt, sokk! Ahogyan ez a reklám is.

Nem értem a cukorka gyártóit, hogy adhatták beleegyezésüket ehhez a minősíthetetlen reklámhoz. Termékük 1922?óta ismertségnek, közkedveltségnek örvendő, tradicionális magyar márka, szinte nincs is olyan korosztály, aki ne ismerné a kéményseprővel fémjelzett, jellegzetes ízű, színű cukorkát és a szlogent: "a torok kéményseprője".  Ki ragaszkodásból, ki nosztalgiából, ki újdonságból, de elszopogat egyet-egyet. Méltatlan hozzá ez a fajta népszerűsítés!

Nem értem a reklámszakembereket sem! Van ám nép- és honismeret a készítők részéről! Elnézve a pár perces redvenetet, idézni lehet a klasszikus mondást: "olyan sötétek, hogy világít a Negró a szájukban!". A vidéki embert valószínűleg úgy képzelik el, hogy még mindig sajátos módon összeállított népviseletben járkál, juhászként és párja kútból hordja a vizet. Közben azért halad a korral, "fejlődik", mert van pírszingje és ugyan erős tájszólással, de már angol szót is tud. Ez ám a fejlődés! Hová jutottunk! A magyar nyelv hivatalossá nyilvánításáért pár száz évvel ezelőtt kezdték el a küzdelmet, míg végül az 1844-es országgyűlés kimondta: a hivatalos nyelv a magyar. Éljünk hát ezzel a kivívott jogunkkal. Gondoljunk a szomszédos országok kisebbségben lévő magyarjaira, akik  ma is küzdenek nyelvük megtartásáért. Elszakadva anyaországuktól nekik fontos a magyar nyelv. Nekünk miért nem? A Magyar Kultúra napján elhangzott egyik fontos mondat itt is megállja a helyét: "Ne mi integrálódjunk, mi integráljunk!"

A készítőkre ráférne egy kis tanulmányút országunk falusi környezetében. Ajánlanám a tavasztól késő őszig tartó időszakot. Ezt is csak azért emelem ki, mert a jótékony hótakaró olyankor nem fedi el a látnivalókat. Jobban megcsodálhatják a tájat, a színeket, fényeket. Pattanásig teleszívhatják tüdejüket a kristálytiszta, oxigén dús levegővel. Persze meghallhatják a falusiak beszédét is, ha odafigyelnek, amely tájegységtől függően ízes, szép magyar beszéd. Az a valóság. És ne féljenek megszállni éjszakára, nem a kútból húzott vízben kell mosdaniuk, hanem mellékhelyiséggel, hideg- meleg folyóvízzel ellátott fürdőszobában. Ha mindezeket megtapasztalták, visszaülhetnek emeletes irodaházukban lévő íróasztalaik mögé és alkothatnak valami értékeset, egyedit, maradandót.

Addig is veszek egy zacskóval az említett cukorkából, egyrészt nosztalgiából, másrészt  remélve, hátha a nemtetszésem elég hangosra sikeredik tőle és meghallják szavaimat: "Nyelvében él a nemzet!". Magyarországon a magyar nyelvben.

De talán, tekintve az elkészült mű minőségét, elég lesz ennyit kiáltanom: Csitújjj má, há ne járasd le magadat!

Vámosi Katalin