1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

Telenor reklám

*************************

Telenor korlátlan beszélgetés – 30s +++ Értékelés: 4,2/10

Már volt egy ilyen reklámunk, ahol kék kígyók cikáztak ide-oda a levegőben, de csak most értettem meg igazán, mit akarnak bemutatni nekem, mit akarnak megértetni velem. Nos, azt, hogyan működik a mobiltelefon. Úgy működik, hogy valami, ami kijön az egyikből, viszi azt, amit mond az egyik beszélő. Itt persze láthatóvá van téve.

***************

***************

Ha jól emlékszem, a szakszó ide a moduláció. Vagyis a kijövő valami modulálva van azzal, amit beszélünk. Itt láthatjuk is, hogy mivel. „Szia Vera!” Ezzel van modulálva a vivő. Ez itt a másik szakszó. Na de a lényeg csak most jön, ugyanis ez a valami, ami viszi azt, hogy szia Vera, egyszerűen belemegy a másikba, és így a másik hallja, amit az egyik beszél. Tudod, hogy szia Vera. Persze lehet, nem kerüli így meg a másik fejét, mint ahogy itt látjuk, de ez csak a szépség és elegancia kedvéért van így.

Na de ne sikoljunk el afelett sem, hogy kik azok egyáltalán, akik itt beszélgetnek. Persze celebek, kik mások, hisz tök röhej volna ez a beszélgetés, amivel itt bemutatjuk a mobil működését, ha két átlag csaj mondaná ugyanezt. Egy celeb minden szavának ugyanis súlya van. Arra kérem szépen mi odafigyelünk. Jelen esetben ők énekesek, méghozzá testvérek, és nyertek díjat énekes tévés versenyen. Ez így különösen izgalmas, hogy van itt ez a két celeb, mindketten menő popénekesek (ugye így mondják?), és ráadásul még testvérek is. Hogyan vannak ezek egymással? Kedves bulvárlapom mondd meg nékem, vajon hogyan zajlik köztük például egy telefonbeszélgetés? Miről? Milyen stílusban? Egyáltalán szeretik ők egymást, vagy inkább rivalizálnak kíméletlenül?

Nem dehogy. Szeretik ők egymást. Mert nézd csak! „Isteni volt a süti!” Iszonyú sok információ van ebben a mondatban! Ezek sütit sütnek egymásnak! Legalábbis az egyik biztosan a másiknak. Tehát szeretik egymást ugye? Milyen szép! Szívet melengető. „Élvezzétek a korlátlan beszélgetés örömét!” Ezt már a mesélőbácsi mondja. És máris látjuk, hogy hogyan ad újabb tartalmas beszélgetésre lehetőséget ez a lehetőség. Ez a korlátlan beszélgetés lehetőség. Főhősünk lelkesen felhívja ezt a másik fantasztikus nyertes énekes srácot, és azt mondja neki, hogy „Hatalmas buli lesz!”. Te jó ég, micsoda buli lehet, ahol ők összejönnek! Közben persze átvesszük még egyszer, hogyan is működik a mobiltelefon. Tudod, kijön az egyikből a vivő kéken, azt moduláljuk például a fenti szöveggel, és aztán belemegy a másikba. Érzem, lassan kezded érteni. Szóval óriási buli lesz celebéknél, hej de szép is ez a celeb élet! Süti! Buli! És közben egy kis éneklés, amit szintén örömében szokott tenni az ember. Bocsánat, megint ellejtettem, csak én állításokkal nyomulni. Tehát amit én csak örömömben szoktam tenni.

„Beszéljetek nálunk megfizethető áron korlátlanul mindenkivel, aki számít.” Így az üzenet. Mondhatnám, hogy igen, ezekhez a beszélgetésekhez legalább korlátlan előfizetés kell, már hogy ezekért zargassuk egymást, de nem mondom, mert nyilván ez itt csak jelzés, miszerint könnyeden, szabadon társaloghatsz, nem kell szoronganod a díj miatt, nem kell, hogy beszélgetés közben állandóan egy számláló ketyegjen a fejedben. Értem én. Süti, buli, megannyi esetleg haszontalannak tűnő fecsegés, de nyugodtan megengedheted magadnak, mert korátlan a világ. Mármint ebből a szempontból. Szabad vagy. Mármint ebből a szempontból. Celeb vagy. Mármint ebből a szempontból. Abból már nem, hogy te nem kapsz érte ennyi pénzt. Te itten fizetsz inkább. Igaz, megfizethető árat. Mert tudod, az okos szolgáltatónak nem érdeke, hogy megfizethetetlen árat kérjen tőled, mert te azt nem tudod megfizetni, és akkor ő nem kap pénzt. Persze ha gyorsan elolvasod az apró betűs részt (na jó, a honlapra is felmehetsz), akkor kiderül, hogy korlátlan ugyan, de nem végtelen, mint a világűr, illetve az azt hiszem épp fordítva, de a lényeg, hogy 60 perc után bont a jóságos szolgáltató. De hol van a 60 perctől az, hogy isteni volt a süti? Na ugye! Ja és csak ugyanazon számlázási csoportban, bármit is jelentsen ez, és csak 6 előfizetőig.

De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy egyrészt most már tudod, hogyan működik a mobiltelefon, másrészt annyira megfog téged ez a bepillantási lehetőség a celebek mindennapjaiba – értsd ők is csak emberek – hogy biztosan bemész te, betelefonálsz te a szolgáltatóhoz, és nekik ennyi már elég is. Megdumálnak. Mission completed.

*******************************************************************************

Értékelés: 4,2/10 pont (ISTST szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 4/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 3/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 4/10

A látvány (Scene) – 5/10

A technika (Technology) – 5/10

{mxc}