Kométa reklám
*************************
– 30s +++ Értékelés: 3,6/10
Én szeretem a mindenféle felvágottakat, bár mostanában nem divatos nagyon feldolgozott termékeket enni, ezt tanácsolják a táplálkozási okosok, és akkor még nem beszéltem arról, hogy az efféle termékek túlnyomó részt állatokból vannak, akik nem igen szokták túlélni nevezett termékekbe való bekerülésüket, ami ellen erős tiltakozási hullámokat tapasztalhatunk lépten-nyomon vega-vegán frontokon. Sajnálattal jelentem be, én már csak húsevő maradok erre a hátralévő kis időre…
***************
***************
Gyerekek beszélgetnek az óraközi szünetben az osztályteremben. Az első másodpercben látjuk, három fő távozik a teremből, talán két tanuló és a tanárnéni, illetve a tanárnéni biztos, mert van nála egy olyan zöld mappa, és magasabb is egy kicsit. Talán a hosszabb verzió megmutatja, miért volt szükség erre az indító mozzanatra, de én azt nem láttam, nem is fogom keresni, maradjon örök titok számomra.
De vissza a lényegre, a gyerekek változatos és igen gusztusos szendvicseket tartanak a kezükben, és kicsit csereberélnek egymás közt az anyaggal. A szendvicsekben természetesen a cég termékei dominálnak, és ennek megfelelően a gyermekek némi termékismertetéssel is szolgálnak a nagyérdeműnek. A párbeszéd nagyon természetes, tényleg így beszélnek a kistinik egymással.
- Terítsetek! Ki mit hozott?
- Előbb te – mondja az unott, flegma kisfiú.
- Kométa zalafelvágott. Sajt, paprika.
- Menő – mondja az unott, flegma kisfiú.
- Adok érte egy kiflit. Szalámi és saláta – mondja a copfos kislány, és cserélnek.
- Ropi! – szúrja közbe az első kislány, amit biztos mindenki ért, mit akar ezzel ott mondani, kivéve engem.
- Olasz felvágott – mutatja a szendvicsét egy srác, közben a mobiljáról olvassa azt, hogy 25%-al sócsökkentett, és közben jelentőségteljesen bólogat hozzá. Mellette egy srác súgva megkérdezi, mi az a százalék. Ez itt a humor, nagyon bájos, kedves, aranyos nyilván.
- Útravaló extrasonka – szól egy lány, mintegy emelve a tétet, és cserél egy sráccal.
Jön a „rendes” termékismertető: Kométa útravaló. Azoknak adjuk, akik a legfontosabbak a számunkra. Ezek szerint például nekem nem. Sebaj, majd veszek másik márkájút. De még nincs vége.
A szünetnek viszont vége, a tanítónéni mosolyogva áll balra, mögötte egy szendvics „szerkezeti rajza” a táblán, és mellette, a középső táblarészen bekeretezve a jótevő neve Giacomo Pedranzini, és hogy ő az ügyvezető igazgató. Maga Giacomo áll a tábla előtt kezében krétával, nyilván ő rajzolta fel ezen okosságokat a táblára, így oktatva a jövő nemzedékét. Az összegző mondata így hangzik: Mi eszt ádjuk, utravaloként. Mert hogy olasz ő, még nem beszélni jól magyar.
Hogy mi a bajom mindezzel? Nyilván megint túlzásokba fogok esni, de az első gondolatom az volt, gyermekmunka. Gyerekek valami olyasmit művelnek, ami nem gyereknek való. De hát pénzt kapnak érte, és biztos jó buli is, sokat nevetnek, jól érzik magukat, finomakat esznek – mondjuk nekem is csorog a nyálam nézve ezeket a szendvicseket – szóval nem értem, mi ezzel a baj?
Hát hogy egy hazugsággyárban sem illik gyerekeket dolgoztatni, természetellenes mondatokat a szájukba adni, és így tanítgatni őket arra, hogyan is csináljuk ezt mi, felnőttek a bevétel növelése érdekében. Úgy értem hogyan csináljuk ezt ügyetlenül, rosszul, hozzá nem értő módon. Egyébként az úgymond jó reklámokban sem szívesen nézek – már ha egyáltalán reklámokat nézek – gyerekeket, akik éppen valamilyen terméktől boldogok. Itt nem a finom, de legalábbis vitathatatlanul annak látszó szendvicsek a hazugság, hanem az egész művi helyzet, a karakterek, még az igazgató úr is, pedig ő tényleg igazgató. És ez a hamisság tökre lerí az egészről, és bennem rögtön felmerül a kérdés, vajon a termék minősége biztos hogy „őszinte”?
*******************************************************************************
Értékelés: 3,6/10 pont (ISTST szám)
A BRAND bevésése (Imprinting) – 3/10
A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 1/10
Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 4/10
A látvány (Scene) – 5/10
A technika (Technology) – 5/10