Elmondom neked, mi a különbség a bohóc hasra esése és a te hasra esésed között. Az, hogy a bohóc közben megőrzi emberi méltóságát. A bohócnak ugyanis a hasra esés a szakmája, ha jól csinálja, művésznek nevezzük és tapsolunk neki. Ha te esel hasra, a jó érzésűek sajnálnak, a rossz érzésűek röhögnek rajtad, te pedig kínosan érzed magad. Olyan helyzetbe kerültél, amelyet nem tudtál fizikailag kontrollálni, megmutatkozott esendőséget, a szellem, az értelem büszke ormai mögül előbukkant a rút biológiai meghatározottság. Igen, a méltóságodon esett csorba, az emberi méltóságodon.Persze lehet ez szórakoztató akkor is, ha nem a bohóc csinálja. Gondoljunk csak diákéveink és/vagy katonaságunk rossz vicceire, ugratásaira, csínyjeire, ahol mi röhögtünk, a kárvallott pedig szenvedett, illetve ő is röhögött kínjában, hiszen ha nem vág jó képet a dologhoz, könnyen kiközösítés lett volna a vége.Na most tegyük fel, feltételezve, de természetesen nem megengedve, hogy egy olyan társadalomban élünk éppen, ahol az emberi méltóság kisebb-nagyobb megsértése szinte mindennapos. Például, mert a pénzed mértékének megfelelő mértékben kapsz tiszteletet. Például, mert nem a tetteid, hanem a származásod, a nemed, vagy a nemi irányultságod szerint ítélnek meg. Például, mert nem szolgál, hanem packázik veled a hivatal, s megalázó sorokba kényszerít. Például, mert már a csipetnyi hatalom birtokosa is éreztetni szereti, tudd, hol a helyed: "Menjen kérem vissza és áraztassa be azt a krumplit!" És te szemlesütve, pironkodva loholsz, hogy ne várakoztasd túl sokáig a sorban álló többi rendes embert. És mondjuk, mert egy miniszterelnökről azt lehet mondani felelős politikusként az ország teljes nyilvánossága előtt, hogy szánalmas, beteges hazudozó.Mondom, ha ilyen társadalomban élnénk, akkor kifejezetten hasznos volna egy olyan tematikus, ismeretterjesztő, jó szóval is oktató tévé műsor, amely arra nevel, hogy az emberi méltóság kisebb nagyobb megsértése nem is olyan nagy ügy. Hozzá lehet szokni, sőt, kacagni is lehet rajta. Ugyanis ezzel ez a műsor életre nevelne minket, meg se kottyanna nekünk aztán egy kis emberi méltóság devalváció. Tudnánk elnézni és elviselni.Úgy képzelném ? jaj rengeteg ötletem van ? hogy keverünk egy kis valódi félelmet a játékba, vetünk egy kis valód rettegést a néző elé. Higgye azt a tréfa alanya, persze csak néhány perc erejéig, hogy mondjuk egzisztenciálisan meg fog semmisülni, minden bevételi forrását elveszti, a gyerekeit nem fogja tudni eltartani. Vagy higgye azt, persze csak néhány perc erejéig, hogy élete egyik legfontosabb eseményéről fog most lekésni. Vagy higgye azt, persze csak néhány perc erejéig, hogy most meg fog halni. Ez utóbbi lesz a legviccesebb, meg fogják látni.Na most. Természetesen nem akárkiket fogunk átverni, hanem olyanokat, akiknek különösen fontos, hogy mindenkor kontrollálni tudják mindenkori megnyilvánulásaikat, mert mondjuk ebből élnek, mert közszereplők, médiasztárok, színészek és egyéb híres ember fajták. Vagyis szem előtt vannak, ismerjük őket. Na persze azért óvakodjunk a - hogy is mondjam csak - nehezebb fajsúlyú emberektől, azoktól, akiknek hatalmi és/vagy egzisztenciális erőviszonyaik megengedik, hogy ne adják egykönnyen emberi méltóságukat. Igaz, alkotmányunk tiltja bárki emberi méltóságának megsértését, de hát kinek van arra pénze, paripája és fegyvere, hogy bebizonyítsa e tényállás esetünkben való fennforgását. Maguk az alanyok, a könnyebb fajsúlyúak, az "átvert" sztárok pedig azért nem tesznek feljelentést, mert tudják, abban a pillanatban kiírják magukat a szakmából és beírják magukat az egzisztenciális válságban élők népes táborába. Tehát kell egy kis érzék az alany kiválasztásához.Ha megvan az alany, jöhet a valódi félelem. Persze lehet, hogy egyes jóérzésű emberek majd pont elhányják magukat az undortól, amikor át kell érezniük az alany attól való valódi rettegését, hogy esetleg soha többé nem fogja látni a gyermekeit, vagy hogy le fog vele zuhanni a repülőgép, de hát jó érzéssel még sem lehetsz más ember farkasa. Márpedig egy életrevaló fogyasztói társadalomban ez alapkövetelmény. Ezért hát az oktatás. A szoktatás. Az életre nevelés. A közszolgálat. És látni fogod, milyen jót kacagnak a végén a becsapottak is. Nem haragszanak, te se haragudj hát. És attól se félj, hogy utolsó összekuporgatott fillérjeinkből kell majd megoldanunk e közérdekű műsor létrejöttét. Biztosak vagyunk benne, hogy lesz nézettség. És ha van nézettség, akkor van eladható reklámidő, amelynek keretein belül az önzetlenségtől ugyancsak túlcsorduló keblű cégek reklámozzák majd a téged boldoggá tévő áruikat. Szinte ráfizetnek. És még azt a kis kevéske, nyomorúságos hasznot is megosztják az ilyen életre nevelő műsorok készítőivel. Egy kis savanyú leves, száraz kenyérhéj mindig jut majd nekünk. Ne sajnálj hát.Sajnos amit nem láthatsz, az a valódi halál, mert valami kényes ízlésű jogalkotó elérte, hogy ezt a cselekedetet némi börtön fenyegesse. Pedig az nagyon vicces. Bezzeg a gladiátorok korában! Persze valódi halált most is láthatsz a tévében, például a híradóban, amikor gyerekidőben bemutatják, hogyan végzik ki tőlünk délre egyik etnikum képviselői a másik etnikumhoz tartozó áldozataikat, de ott előtte szól a bemondó bácsi, hogy csak az nézze, aki bírja. Te talán nem bírod? Ne bánkódj. Ha szorgalmasan nézed majd átverő műsorunkat, te is bírni fogod.Na most már csak egy jó nevet kéne kitalálni nagyszerű műsorunknak. Kész átverés show?
{mxc}