S lám az ősz úgy borít lángot a fákra,
Ahogy Te ordítasz átkot a vágyra,
Hogy így teríts ki az ágyra,
Mint üres huzatot,
Paplantalan néma asztagot,
S hogy ne fogj szagot,
Elmentem otthonról én.

Nézzük, mi van a pohár fenekén?

De törődsz is te ezzel.
Otthon némán még mindig velem veszekszel,
S kedvvel
Így nem látlak soha én.