kisebbségi jogok
********************************
Egy baráti társaságban megint előkerült a cigány téma. Olaszliszka és más ilyesmi. Aztán általában ez az egész kisebbségjogi kérdés. Persze mindenki nagyon humánusan, empatikusan nyilvánult meg, de azért többnyire mindenkinek volt egy "de azért" hozzászólása. Mondanom sem kell, én megint durván egyedül maradtam véleményemmel a társasággal szemben, ugyanis azt találtam mondani, hogy kisebbségek márpedig nincsenek. Legalábbis jogi értelemben nem kéne hogy legyenek. Mert hogy:
Ha jól emlékszem, volt egy kis vita az Európai Unióval ezzel kapcsolatban az uniós alkotmány első verziójának megalkotásakor. Ugyanis nem akartak jogot adni a kisebbségnek. Nem akarták ezt belevenni az Unió alkotmányába. Csúnya, gonosz emberek. Szégyelljék magukat.
Pedig igazuk volt. Nem kell jog a kisebbségnek. Mégpedig azért nem, mert már van nekik. Pontosabban a kisebbség egy olyan halmaz, amelynek minden eleme rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy emberi jogok birtokosai. Ugyanis bármilyen szempont alapján sorolom is az embereket ilyen, vagy olyan kisebbségbe, sohasem tudok a polgári demokráciában egy olyan halmazt képezni, amelynek ne lenne érvényes minden elemére, hogy alkotmány biztosította emberi jogai vannak. Ezért hát halmazalkotáskor más közös tulajdonságokat kell figyelembe vennem. (Pl. bélyeggyűjtők, cigány származásúak, természetbarátok, tótok, autósok, stb.) Ugyanis egy társadalomban, egy államban az emberek számtalan szempont alapján szervezik magukat, illetve sorolhatók be különféle csoportokba, amelyek értelemszerűen mindig kisebbségben vannak az adott állam teljes lakosságához képest. Persze a bélyeggyűjtőkkel nincs is semmi baj, a gond csak azokkal a csoportokkal van, amelyekbe olyan kritériumok alapján sorolják az embert, amelyeket az illető személy emberi céltételezéssel nem tud befolyásolni. Etnikum, származás, nem, kor, stb. Törvényeink szerencsére büntetni rendelik az ilyen alapon történő emberi jogsértést. Ha pedig törvényeink e tekintetben kívánni valót hagynának maguk után, harcolni kell helyes irányba történő megváltoztatásukért.
Törvényben, törvényi alapvetésben, alkotmányban épp ezért ma már nem volna szabad annak a szónak szerepelnie, hogy kisebbség. Csak annak, hogy emberi jog.
Ha kisebbségi alapon jogot lehetne megfogalmazni, azonnal felmerülhet a kérdés, miben lehet ez több, vagy kevesebb az adott kisebbséghez nem tartozók jogainál? Ha pedig se több, se kevesebb, hanem éppen ugyanaz, akkor miért e kiemelés?
Mondhatják egyesek, azért kell kisebbségi alapon jogot megfogalmazni, mert ugyanezen az alapon történik a jogsértés maga is. És itt érhető tetten az óriási tévedés. Ugyanis éppen az alap a lényeg. Ilyen alapon nem szabad állni, ilyen közös alapot nem szabad találni, és elfogadni, vagyis mindenekelőtt magát az alapot kell elutasítani. Nincs zsidó kérdés. Nincs cigány kérdés. Nincs kisebbségi kérdés. Csak emberjogi kérdések vannak.
Ha a kisebbséget, mint fogalmat, a szociológiai terminológiából kiemelve jogi kategóriává alakítjuk át, akkor ezzel mintegy azonnal létrehozzuk magát a negatív diszkriminációt, függetlenül attól, hogy az adott jogi szabályozás épp e diszkrimináció tiltását, vagy esetleg megvalósítását írja elő.
Mert mondhatjuk ugyan mosolyogva, akár teljes őszinteséggel is, látjátok, itt vagyunk mi, és itt van a mi szeretett kisebbségünk, azaz itt vagyunk mi, és itt vannak ők, lám teljes jogot is adtunk nekik. Persze a kisebbségen ilyenkor valahogy sohasem a bélyeggyűjtőket értjük. Mondhatjuk ugyan, de ezzel nem tudjuk semmissé tenni jogi megkülönböztetésük általi megszégyenítésüket. Még akkor sem, ha ők maguk harcolnak e jogokért. Ha ezt teszik, tévednek ők is. Elfogadják a megkülönböztetést.
Etnikai alapú önkormányzat? Kisebbségi képviselők? Ha ezek nincsenek, nem lehet majd cigány nyelvű iskolát alapítani? Nem lehet majd putriból kiutat találni? Nem lehet majd sváb kultúrát, nyelvet, hagyományt, tradíciót őrizni? Nem lehet majd szlovák nyelven Istent tisztelni? Nem lehet majd ezekhez állami támogatást kapni? Tessék mondani mit nem lehet majd? Ha pedig esetleg nem lehetne majd, akkor azért kell harcolni. Nem a kisebbségnek, nem a többségnek, mindenkinek. Embereknek, emberi jogokért. Ne feledjük, Martin Luther King nem feketejogi, hanem polgárjogi harcos volt.
Az Európai Unió alkotmánya ennél már előrébb szeretett volna tartani, de mi, büszke magyarok résen voltunk. Lecsaptunk a tervezett jogtiprásra. Ők látták, nem érdemes velünk vitatkozni. A dolognak nincs most akkora jelentősége. Minek ide a gazdasági tényezőkön túlmutató, felesleges feszültségkeltés. Ránk hagyták. Balkáni, tradicionális történelmi hordalék. Jobb a békesség. Egyszer majd mi is felnövünk talán, s kinőjük soviniszta gúnyánkat.
És egy válaszom a témában többeknek a NolBlog-on:
Kedves Mindenki!
1. Én voltaképp azt állítom, hogy a kisebbség szót csak egyetlen jogszabály tartalmazhatná, mégpedig éppen az, amelyik arról szól, hogy ezt a szót jogszabály nem tartalmazhatja, vagyis ilyen alapon sem jogot formálni, sem jogot fosztani nem szabad.
2, Természetesen tudom, hogy gyakorlatilag ez térségünkben szinte kivitelezhetetlen az ismert történelmi és aktuálpolitikai háttér okán. Azonban legalább már nyomát kéne látnunk e gondolatok intenzívebb megjelenésének a közgondolkodásban. Ehelyett állami szinten hitelesített megélhetési küzdőtérré, úgynevezett etnobiznisszé változik a vonatkozó politikai háttér.
3, Számomra minden elfogadhatatlan, ami származási alapú, így az etnikai nemzet fogalma is. Az ember esetében csak egy alap létezhet, ez pedig a tudati alap. Ezért ősmagyar például a kedves fekete bőrű meteorológus hölgy, hiszen magyar tudata van, joggal izgulhatja tehát végig újra a magyar történelmet, mivel minden elődünk tette az ő mostani sorsát befolyásolja.
4, Nem akkor hagyjuk magukra a határon túli magyarokat, ha nem adunk nekik pecsétes papírt a magyar nemzethez való tartozásukról, hanem akkor, ha nem küzdünk minden eszközzel az őket ért jogsértések ellen, illetve ha nem adjuk meg nekik a lehetőségeink szerinti szellemi és anyagi támogatásokat. S hogy miért nem mondjuk a kurdokkal tesszük ugyanezt? Csak nem etnikai alapon teszünk különbséget a jogsértések minősítésében? Nem, de egyrészt valóban irracionális, azaz érzelmi alapon, és ez fontos a motiváltság szempontjából, másrészt nagyon is gyakorlati alapon, hiszen a közös kulturális, történelmi háttér miatt, ezen etnikum jogvédésében lehetünk a leghatékonyabbak. Tehát miközben elítélünk mindenfajta jogsértést, az ellene való küzdelemben, egyfajta racionális nemzetközi munkamegosztás szerint, elsősorban és értelemszerűen a magyar vonatkozásokban vállalunk nagyobb szerepet.
5, A pozitív diszkriminációt is helytelenítem. Ha tehát például két jelölt egyforma képességről tesz tanúbizonyságot, akkor sem jogos az etnikai alapú döntés. Tessék feltenni még egy kérdést.
{mxc}