CIB reklám
*************************
CIB költözési lakáshitel - 30s
Valaki megevett ötven tábla csokit szerelmi bánatában. Ezzel a rejtélyes felütéssel kezdődik történetünk, de hamar kiderül, hogy mindössze egy elefántról van szó. Azok meg köztudottan csokit szoktak enni szerelmi bánatukban. Mert van csokijuk, és van szerelemi bánatuk. Nem vagyok etológus, lehet, hogy így van.
***************
***************
Nos, kedvenc állatorvosunk és nem kevésbé kedvenc asszisztense megérkezik a gombóc artúri (ld. Pom Pom meséi) babérokra törő cirkuszi elefánthoz, hogy kivizsgálják, mi a baj? Az asszisztens hölgy, mint ahogy az általában szokás, kicsomagolt tábla csokoládét visel az egyik külső zsebében, félig kilógatva onnan. Ezért aztán szörnyen meglepődik és megrémül, amikor az elefánt váratlanul kikapja azt. Doktorunk közben megállapítja, hogy elefántunk bizony terhes. Nyilván azért van szerelmi bánata, mert az az átkozott gazfickó a gyerekkel együtt már nem akarta vállalni. Csak felcsinálta és otthagyta. De nem is ez a lényeg, hanem ahogy a doki feladja az információ közléséhez szükséges végszót: két évig is eltart, úgyhogy most várunk. És amiképp egy terhes elefánt, a bank is hajlandó két évig várni, úgyhogy addig nem feltétlenül szükséges eladni a régi lakását. Nem tudom, ez a termék akár még jó is lehet, a gond inkább az, miért nem villan be nekem azonnal ez az ajánlat, ahogy meglátom a dokit az elefánttal?
Szóval ismét meg kéne beszélnünk ezt a brand-ről leszakadó sztori témát. Kreatív körökben úgy tűnik elterjedt téveszmeként él az, miszerint ha a célszemély gyakran együtt lát egy jó sztorit egy adott termékkel, akkor valahogy összeköti a kettőt, függetlenül attól, van-e köze a terméknek a sztorihoz, vagy fordítva. A jó sztorival megragadjuk a célszemély figyelmét, így arra szívesen emlékszik, és ezekben a pillanatokban önkéntelenül beúszik majd tudatába a reklámozott termék képe. És elindul vásárolni. Az én tapasztalatom ezzel szemben inkább ez: jópofák ezek a dokis reklámok. (Már akinek.) De mit is reklámoz?
A feltételes reflexív kialakításához ugyanis elengedhetetlenül szükséges egy már létező feltétlen reflexív. Csak erre "ráülve" tud kialakulni a feltételes. Étel, nyáltermelés. Ez a feltétlen ív. Csengő, nincs nyáltermelés. Étel, csengő együtt, nyáltermelés. Ez sokszor, étel, csengő összekapcsol, csak csengő, nyáltermelés. Na most a brand-ről leszakadó reklámokból teljesen hiányzik ez a "feltétlen reflexív". Nincs tehát egy olyan "kulcsinger", amit kiválthatnánk, helyettesíthetnénk egy jópofa sztorival, hogy aztán arról majd mindig a termék jusson az eszünkbe. Mondjuk legyen a kulcsinger a hiteligény. Erről mondhatni feltétlenül a bank jut az eszünkbe. Erre kéne "ráülni", és vagy a dokinak, vagy az asszisztensnek, de legalább az elefántnak állandó hiteligényben kéne szenvednie. Vagy valami ehhez hasonló. Az Emesés sztorik legalább ugyanabban a banki miliőben játszódnak, és akármilyen hülyén is, de valamilyen konkrét banki termékhez, szolgáltatáshoz kapcsolódnak. Ott más a baj.
Na ennyit erről. És ezt a jó tanácsot most kivételesen ingyen adtam.
**************************************
Értékelés: 5,6/10 pont (ISLCT szám)
A BRAND bevésése (Imprinting) - 2/10
A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) - 6/10
A hazugság faktor és/vagy a valós érték (Lie) - 5/10
A látvány (Scene) - 5/10
A technika (Technology) - 5/10
{mxc}