1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

McDonald's reklám

*************************

McDonald's Alpesi Hetek - 25s +++ Értékelés: 3,6/10

Én már régóta küszködöm azzal a problémával, hogy nem találom viccesnek a reklámokban leledző humor patronok igen jelentős részét. Pedig nyilvánvalóan vicces kell legyen e poénszerűségek legalábbis többsége, hiszen máskülönben azonnal megbuktak volna már a fókuszcsoport vizsgálatokon is. De nem buktak meg. Vagyis én buktam meg. Elillant a humorérzékem. Önvizsgálatra van szükségem. Rendben, fogom az első utamba kerülő reklámot, és bebizonyítom magamnak, hogy miért nagyon vicces.

***************


***************

Na, itt van ez a gyorséttermes példa mindjárt kezdetnek. Persze előbb el kell dönteni, egyáltalán úgymond vicces reklámról van-e szó, nehogy véletlenül egy komoly, mondjuk valamilyen súlyos betegség kezelésére adományt gyűjtő közérdekű felhívást nézzek tréfásnak.

Én nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok, mert azt, hogy az elején ujjongnak és nevetnek ezek a fiatalok, kicsit ellensúlyozza, amilyen szomorúan állnak egy kis kupac hó felett. Igaz, utána nagyon vidámak az étteremben. Szóval segítséget kértem, be kell vallanom, és a segítség azt mondta, igenis, ez egy vicces reklám. Rendben, akkor találjuk meg a humorforrásokat. Sikerülni fog! Bízz magadban! Nagyon ideges vagyok, teljesen kiver a víz.

Snowboardos srác lelkesen újságolja a másik két síléces havernak, hogy hé, fiúk, azt mondja, hogy a csúcson 1 méter hó van, huhuhú! Igenis látom, hogy ez vicces. Igenis már ez a mondat is vicces, meg ahogy mondja. Azt hiszed nem látom? Mert a srác is olyan viccesen hülyén néz ki, meg a két spanja is. Látom én. Most nevetek is, de tényleg. Őszintén. Hogy mi? Kecske? Dehogynem vettem észre. Attól kérdezte a srác, hogy milyen a hó a csúcson. Illetve attól a helyi embertől. Akié a kecske. A helyi ember is hülyén néz ki. Meg hogy egy kecskével van. Szóval a vicces gyerek a vicces kecskés helyi embertől kérdezte, hogy mekkora hó van a csúcson. Azért vicces, mert kinek jutna eszébe egy ilyen kecskés embertől bármit is kérdezni, hiszen ránézésre látszik milyen hülye, hát még aztán hitelt is adni a szavainak. Miközben sehol egy szem hó sincsen ottan éppen. Ez a nagyon vicces, hogy vak vezet világtalant. Vagyis hülye a hülyét. Mintha se telefon, se tévé, se internet nem volna, mint meteorológia, csak a kecskés ember. Annyira röhejes.

Hogy mi? Hogy az az én hibám, hogy rögtön elkezdek agyalni valami racionális helyettesítő megoldáson? Hogy nem engedem át magam egyszerűen a helyzetkomikumnak? Hogy görcsös vagyok? Értettem, azonnal lazítok. Fú! És igen, máris érzem, ahogy gombócosodik a nevetés a torkomban. Tudják mi segített? Zseniális trükk, de azért elárulom. Azt képzeltem, töri órán ülök a gimiben (tudják, a fiatalok szeretik ezt az i-s szlengesítést, ld. kari), és volt ott nekünk az a nagyon szigorú töri tanárunk, akitől mindenki rettegett. Halálos csönd, épp a naplót tanulmányozza, hogy kit hívjon ki felelni. Mindenki bújik, igyekszik nem feltűnő lenni. És ekkor nekem eszembe jut ez a reklám. És érzem, ahogy törne ki belőlem a nevetés, de nem lehet, mert... tudják, pont úgy ahogy Karinthynál, amikor röhög az egész osztály. Ez a módszer nagyon bejön nekem. Elkezdtem ilyenformán mindenféle más reklámokat is nézni, és mondhatom, egy új világ tárult fel előttem. Ennyi jó humorú, könny kicsordítóan kacagtató remekmű, ez igen!

Na és a slusszpoén! Ahogy ott ül a három srác, és a friss levegőn való mozgás helyett kétpofára zabálják a mekis cuccot! Ez az átkötés a termékre egyenesen fantasztikus! Tehát az igazi téli élményt keresd inkább a McDonald's-ban! Tényleg szenzációs! Talán még a képzeletbeli segédeszközöm nélkül is röhögnöm kell rajta! Még hogy az egészséges téli sportok helyett, az igazi téli élményt a nem éppen a korszerű táplálkozás templomaként számon tartott gyorsétterem láncban keressem, hát nem mondom, ezt a poént már önmagamtól is képes vagyok értékelni.

Azt hiszem, gyógyulok.

*******************************************************************************

Értékelés: 3,6/10 pont (ISTCT szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) - 4/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) - 2/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) - 2/10

A látvány (Scene) - 5/10

A technika (Technology) - 5/10

{mxc}