1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

SZAVO reklám

*************************

SZAVO tisztítószer – 20s +++ Értékelés: 4,4/10

A szűzhasználat azt jelenti, amit a szűzbeszéd. Első használat. Pontosabban a beszéd esetében az első beszéd. Mondjuk miniszterelnökként. A babák esetében ezt a fogalmat nem használjuk, nyilván, mert nem tudjuk pontosan meghatározni, mikor tartja a kisded az első beszédét, és mikor gügyög csak. Igaz, ez a miniszterelnökök esetében is előfordulhat. Ismerjük még a szűznemzés fogalmát is, ez azonban nem az ifjú feleség első használatára, azaz a nászéjszakára vonatkozik, hanem szinte pont az ellenkezőjére, miszerint használat nélkül is teherbe ejtünk valakit. A téma részletesebb elemzésére majd egy másik blogot nyitok.

***************

***************

De miért is próbáltam definiálni a szűzhasználat fogalmát? Érdekes lenne, ha most úgy válaszolnék a saját magamnak feltett kérdésre, hogy fogalmam sincs. Egyébként sokszor előfordul ez velem, nem szokatlan, például miért is kezdtem ezzel a nővel? De most tudom a választ. Mert vonatkozó reklámunkban pontosan egy ilyen szűzhasználatot láthatunk. Vagyis hogy már az első használat után eléri a termék a kívánt hatást, akár ne is használjuk többet. Persze ezt nem sugallja, sugalhatja a reklám, hisz a jelenség, amelyre alkalmaztuk a szert, újból és újból előidéződhet a lakásban, és akkor megint bevethető lesz a termék. Voltaképp tekinthetjük úgy, ilyenkor megint az első használat alkalmával válik megoldottá a probléma. Bár maga a göngyöleg ilyenkor már nem szűz, értsd, már fel van bontva, de mivel gyakorlatilag diszkrét eseményekként kezelhetjük a probléma újbóli felbukkanását, tekinthetjük a használatot az esemény szempontjából megint szűznek, vagyis a reklám nem hazudik. Nyilván meghatározható az a legkisebb idő, amely a két probléma megjelenése között el kell teljen ahhoz, hogy az eseményeket diszkrétnek nevezhessük. Tehát például ha a folt eltűnése után az kvázi egy másodperc múlva újból megjelenik, szerintem akkor már nem lehetnek diszkrétek. Persze a diszkrétséget nem csak az időparaméterre alapozva határozhatjuk meg, hanem mondhatjuk, akkor diszkrét esemény két folt időben eltérő megjelenése, ha közöttük bármilyen rövid ideig egy teljesen folttalan periódus is kimutatható. Ezt elektronmikroszkóppal célszerű ellenőrizni ilyenkor. Na most… tessék? Á veletek nem lehet…

Jó. Akkor nézzük a statisztikát. A magyar fogyasztók igazolják, hogy a penészfolt eltűnik az első használat után. Ez az állítás. Ha viszont elolvassuk a képek alatti apróbetűs feliratott, van rá hat teljes másodperc, és kell hozzá nagyon nagy képernyő, vagy nagyon jó szem – én mondjuk megállítottam a felvételemet és kinagyítottam – akkor láthatjuk, valójában csak a magyar fogyasztók 87%-a állította ezt. Ráadásul a vizsgálat nem a teljes fogyasztói bázison történt, csak egy reprezentatív mintán. Ugye ez olyan, mint a választás. Például a jelenleg kormányzó, vagyis amikor ezt írom kormányzó párt kétharmados fölénye is csak egy reprezentatív mintán valósult meg. De ez nem egy politizáló blog, tehát elnézést. Viszont a penészfolt esetében kérdés, ha csak egyetlenegy esetben is előfordul, hogy a folt nem az első használat hatására tűnt el, akkor vajon állítható-e ennek az ellenkezője? Jaj dehogy akarom most diadalmasan rábizonyítani erre a reklámra, hogy hazudik, hiszen az elvárás, ráadásul odaírták a lap aljára, én csak egy logikai problémát boncolgatok itten. Ugyanis mintegy 13% azt tapasztalta, nem tűnt el a folt az első használat után. Őszinte beszéd. Na de akkor ki hibázott? Mert nyilván a folt és/vagy a fogyasztó milyensége is befolyásolhatja az eredményt. Helyesebb lett volna tehát ha a kedves hölgy úgy szól, a penészfolt a fogyasztók és/vagy a penészfoltok túlnyomó többségénél eltűnik már az első használat után. A penésznek csak csekély esélye van. Hogy ez baromság? Hogy ez nem tudományos konferencia, hanem reklám? Na jó, rendben, akkor helyezzük magunkat adekvátan az ábrázolt környezetbe.

Ez esetben tessék mondani, milyen háztartás az olyan, ahol ekkora penészfoltok virítanak a fürdőszobában meg az ablak sarkában? Ja, hogy éppen ez az? Szóval a szerencsétlen asszony eddig hiába küzdött a penész ellen, a tudománynak csak a mai, egészen pontosan a termék megjelenésekori állása szerint van erre megoldás. Tegnap még nem volt. Bocsánat, most már tényleg értem. És tessék mondani, ez lábgombára is jó?

*******************************************************************************

Értékelés: 4,4/10 pont (ISTST szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 5/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 3/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 5/10

A látvány (Scene) – 4/10

A technika (Technology) – 5/10

{mxc}