5 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

Vanish reklám

*************************

Vanish Oxi Action Intelligence Plus Crystal White - 30s +++ Értékelés: 3,8/10

Én már többször bizonygattam e helyütt, hogy e reklámokat egész más szemmel kell nézni. Úgy kell olvasni bennük, ahogy annak idején olvastuk az újságokat, amikor a demokrácia még nem terjesztette ki fölénk áldásos szárnyait. A sorok között. Vagyis esetünkben a képkockák között. Ha nem ezt tesszük, ha felületesek vagyunk, akkor egy-egy ilyen szpot egyszerűen képtelen állítások halmazának tűnhet.

***************


***************

Például ugyan ki adna máskülönben hitelt a nyitó képsorokban panaszkodó hölgynek, miszerint neki eleddig minden ruhája előbb-utóbb szürkévé válik? Pedig ő igen szereti a fehéret. Ez ugyebár azt feltételezné, hogy az emberiség mostanáig képtelen volt megoldani a ruhafehérítés technológiai problematikáját, azaz csakis e csodálatos termék létrejötte jelentett végre áttörést ezen a területen. Első használatba vétele kis lépés volt egy embernek, de nagy lépést jelentett az emberiségnek. Na szóval ez ugyebár elképzelhetetlen.

De azonnal helyére kerül minden, ha helyesen értelmezzük a mondandót. Mert miről is van szó? Voltaképp az emberi lélek, az emberi természet esendőségéről. Indításképpen egy gyötrődő, önmarcangoló embert, egy asszonyt látunk, aki arról vall, hogy miképpen esik bűnbe újból és újból, pedig ő igazán, valahol belül a jóságot, a szeretetet, a tisztaságot, vagyis metaforikusan a lélek fehérségét szereti. De mit van mit tenni, a ruhái, értsd a mások által látható felületei, azaz a viselkedése, a szavai, a döntései időről időre szürkévé válhatnak. Vagyis a tisztátalanság színét veszik fel még akkor is, vagy épp annak ellenére, hogy látszólag alaposan kimossa őket. De kérdem én, miféle mosakodás, miféle tisztálkodás az olyan, ami után mégis szürke marad a mások által látható külsőnk? Bizony mondom néktek tisztátalan akkor már maga a mosás, a mosakodás is. Látszat mosakodás. Nem őszinte, nem megbánó. Ráadásul e szürke lélek matérián még egy csúnya folt is éktelenkedik. A bűn foltja. És milyen folt az? Egy paradicsomszósz folt. És hol eset bűnbe először az ember? Te válaszolj. De hát a szürkeség, ha tartós, bizony ide vezethet.

De ekkor angyal lép elénk, lángpallossal a kezében, mert mi másnak is értelmezhetjük mit a kezében tart, és szól:

"Használja a Vanish Oxi Action Intelligence Crystal White-ot, ami különleges formulájának köszönhetően nem károsítja a ruhák anyagát, még ezzel a folttal is elbánik. Nézze milyen hatékony, ruhái, akár már egy használat után is fehérebbek lesznek."

Na most azt hiszem nem kell magyaráznom, e kijelentések a fentiek értelmében mit jelentenek. Ha például összeolvassuk a terméket megnevező szavak kezdőbetűit (VOAICW) akkor láthatjuk, hogy az égvilágon semmit sem jelentenek. Vagyis ha úgy érzed, a világ számodra már semmit sem jelent, ha úgy érzed a lelki szürkeséggel szembeni harcban már elfogyott minden erőd, hát akkor kapaszkodj meg a különleges formulában, ami voltaképp az élet, a szeretet maga, s segítségével bánj el a lelkedre tapadt mocskos bűn foltjával, és látod majd, közben a lelked sem károsodik. Már akár egy ilyen csata után is jól érzékelhetően fehérebb lesz benned a lélek.

Hitetlenkedsz? Csóválod a fejed a folt kifehéredésének láttán? De az emberi szemeknek, ami a lélek tükre csak hiszel? Hát meg lehet játszani azt a boldogságot, ami a történet elején még kétségbeesett asszony szemében tükröződik? Hát kétségbe lehet vonni azon örvendező szavak őszinteségét, amelyek arról számolnak be, hogy milyen fehér lett akár már egy használat után? Hát nem megindító, ahogy felmutatja azt a fehérséget a két kezében, ahogy elénk tárja ezt a tisztaságot, lelke tisztaságát, mintegy kiszolgáltatva magát nekünk, tegyünk vele kényünkre, kedvünkre, amit akarunk, ő már védve van. Itt a gonoszság már megáll. Tehetetlen.

A záró mondatok értelmezését, miszerint csak adjon egy kanállal a mosószeréhez, bízzon a Vanish-ben, felejtse el a foltokat, házi feladatul adom. Aki a fentebbi mintapélda megoldásának bemutatása után sem képes helyesen elemezni a feladott szöveget, az legjobb, ha mélyen magába néz, és napi kétszer egy evőkanállal bevesz a termékből lelkének tisztulása érdekében. Hogyan? Hogy ezzel a poénnal én most direktbe értelmezek, és nem úgymond a sorok között? Bocsánat, tényleg. Egy pillanatra elbódított a demokrácia.

*******************************************************************************

Értékelés: 3,8/10 pont (ISTCT szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) - 4/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) - 2/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) - 3/10

A látvány (Scene) - 5/10

A technika (Technology) - 5/10

{mxc}