1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

*************************

Christina Aguilera illatszer - 10s +++ Értékelés: 6,8/10

Christina Aguilera egy popénekesnő, és nagyon híres, legalább annyira, hogy elnevezzenek róla egy kölnit, azaz egy illatot. Én valószínűleg nem fogok azonnal a parfümériába rohanni egy kis énekesnő illatért, de feltehetőleg nem is én vagyok a célcsoport. De nézzük, hogyan is kell illatba öltöztetni valakit a tévében?

***************

***************

A szép, szép fehérre mosott énekesnő tán el is tűnne a képernyőről, ha nem volna a smink, és a még fehérebb háttér. De van, így miután a művésznő ledobja szép fehér fürdőköpenyét, láthatjuk, hogy ő maga voltaképp enyhén rózsaszín bőrileg. Minden nagyon halvány és pasztell és fehér és vajszínű és decens. És akkor meztelen lesz az Aguilera, de persze csak a hátát látjuk, és akkor magára fújja az illatot. És az a szép mintázat, ami eddig az üvegen volt csak, most a hátára is rárajzolódik, mintegy hennaként, és így jelzi, hogy most már csak ezt viseli. És a szlogen is azt mondja, hogy olykor ez minden, amit viselned kell. És ez az adott hölgy esetében teljesen igaz is, és én se szeretnék az adott hölgyön többet látni, ha olykor az adott hölgy egy adott célból esetleg engem választana. De általában is elmondható, szép fiatal hölgyeknél valóban elég, ha olykor csak egy illatot viselnek. Talán épp ezt, amit hirdetnek itten. Nem tudom, majd megszimatolom valahol. De az vitathatatlan, hogy ez a reklám se több, se kevesebb, mint ami a cél eléréséhez szükséges. Ő maga is csak egy leheletnyi.

Azért arra felhívnám a figyelmet, nem minden hölgynél igaz, hogy olykor ez minden, amit viselnie kell. Pontosabban máskor lehet, hogy nem probléma, ha csak ezt viseli, de olykor azért vegyen fel valami mást is. Természetesen a jelenlévő olvasók mindig kivételek.

Ja és még valami. Nem biztos, hogy mindig bejön, ha egy új illattal te állítasz be hölgy partneredhez, és nem őt hagyod választani. Különösen akkor, ha az egy konkrét szex szimbólumot, és nem mondjuk egy virágot idéz.

******************************

Értékelés:6,8/10 pont (ISTCT szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) - 7/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) - 6/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) - 6/10

A látvány (Scene) - 8/10

A technika (Technology) - 7/10

{mxc}