Repülő szimulátor

  Repülőgép szimulátoron megvalósított extrém csapatépítő tréning

*

Röviden

Valódi, működő pilótafülke, és mögötte még egy kis darab a repülőgépből. Tökéletes mozgás illúzió, a három projektor által vetített kép megteszi a magáét, a gyomrunkban érezzük. Itt marad magára kicsiny laikus csapatunk. Jelenleg 10 000 méter magasan az automata pilóta repüli az útvonalat. Még repüli. A rádió nem működik. A feladat, minél hamarabb letenni a gépet valahová, vagyis túlélni. Lehetséges? Talán nem, de mégis, vajon milyen közel jutottunk a megoldáshoz? Azért lesz egy kis segítség...

Az alaptréning max 8 főre (vagy 2x8 főre a két szimulátor párhuzamos használatával):

1 óra ráhangolódás

1 óra szimuláció

2 óra megbeszélés

Referenciák

Szórólap

Miről van szó

Hogyan lehet egy csapatépítő tréning extrém, de nem túlélőtábor, nem túlélőtúra, nem rafting, nem hegymászás, nem katonai kiképzőtábor, nem sétarepülés, nem tandemugrás, nem lovaglás, nem búvárkodás, nem semmi ilyesmi?

Hogyan lehet egy csapatépítő tréning extrém, a balesetveszély legkisebb esélye nélkül?

Hogyan lehet egy csapatépítő tréning extrém, és mégsem elsősorban az állóképességre, a fizikai képességekre építő?

Minden bizonnyal többféle nagyon ötletes válasz adható, például modellezhetünk egy titkosszolgálati konspirációs helyzetet, vagy egy börtön belső világát. Minden azon múlik, mennyire vagyunk képesek a résztvevők számára a helyzet extrémitását valószerűvé, könnyen átélhetővé tenni. Például a lovaglás élményét értelemszerűen egy valódi ló valószerűsítheti, amiképp a hegymászásét egy valódi hegy. És mi valószerűsítheti a repülőgép vezetés élményét? Természetesen egy valódi repülőgép. De hogy bárki is rendelkezésünkre bocsásson egy ilyen szerkezetet csak azért, hogy amatőrök próbálkozhassanak a vezetésével csapatépítési célból, nos ez igencsak valószerűtlen. És ha volna egy valódi működő pilótafülkénk?

Ahova invitáljuk Önöket, pontosabban ahol a helyszínt és a technikát bérelhetjük tréningünkhöz, ott nem is egy, hanem egyszerre két nagygépes típus működő pilótafülkéjét építették meg, amelyek működőképesek és használhatóak, de folyamatos fejlesztés alatt is állnak. www.pilots.hu

Hogyan?

Hogyan is tudhatna ehhez bárki laikus hozzászólni?

 

Boing 737 NG

Vagy ehhez?

a320_1

Airbus A320

Mit kezdhet egy laikus egy ilyen, technológiával agyonzsúfolt környezetben? Mit kezdhet itt egy csapat még akkor is, ha máshol, a munkahelyükön, úgymond olajozottnak mondható közöttük az együttműködés?

Meglepően sokat.

Ugyanis a történet nem elsősorban a technikai környezetről szól majd, hanem önmagukról, egymásról. Vajon csapat tudnak-e maradni, azaz képesek-e hatékonyan együttműködni egy számukra teljesen szokatlan, váratlan szituációban is? Szétesik-e a társaság, vagy beindul egy új, az adott helyzetre szerveződő csapat kialakulásának folyamata, amelyben a szerepek esetleg teljesen másképp lesznek kiosztva, mint ahogy az a valóságban került leosztásra. Vezető, vagy beosztott? Önérvényesítő, vagy együttműködő? Ki a versengő és ki az elkerülő? Ki a kompromisszum kereső, ki az alkalmazkodó, és ki az, aki inkább a problémák megoldására koncentrál? Vajon van-e olyan szerep, amely teljesen használhatatlan egy ilyen extrém szituációban, vagy esetleg mindegyik viselkedésformának még ilyen helyzetben is megvan a maga hasznossága, hasznosíthatósága? Ki hogyan tűri a stresszt? Ki hogyan oldja azt? Ki milyen szerepet vállal egy konfliktusban, ha vállal egyáltalán?

Nézzük meg, aztán beszéljük meg! Éljük át a "soha nem gondoltam volna róla" élményét, és másnap gondoljunk hát többet róla! És így immáron a valóságba visszaérkezve talán kiderülhet egyesekről, hogy lényegesen értékesebb, felelősségteljesebb feladatok elvégzésére is alkalmas.

És mégis milyen különleges helyzetekről volna szó?

Ki vezeti a gépet?!

Az Önök 6-8 fős csapata repülőgépen ül, éppen konferenciáról jönnek, vagy oda mennek. Épp elköltötték a felszolgált több fogásos főétkezésüket, és olvasgatással, beszélgetéssel, szendergéssel múlatják az időt. Valamilyen oknál fogva önök a két lehetséges menüsorból ugyanazt választották, és valamilyen oknál fogva a gép összes többi utasa és a személyzet a másikat. Sajnos e másik ételsor azonban egy romlott tételt is tartalmazott. Mire Önök észbe kapnak, már csak Önök "hadra foghatóak". Eszméletvesztése előtt az egyik légikísérő kisasszonynak még van annyi ereje, hogy közölje, a pilóták ájultan hevernek a mellékhelyiségben, a cockpit üres. Tessék.

Vajon fel tudjuk-e tenni mindenekelőtt a helyes kérdéseket?

Menekülés a szigetről

Kicsiny csapatuk egy jachton múlatja az időt, amelyet gazdag cégük, vagy tárgyalópartnerük bocsátott két-három napra a rendelkezésükre jó munkájuk jutalmaként, vagy a tárgyalásokat olajozottabbá teendő. Történik pedig, hogy egy elektromos tűz okán, motoros jachtjuk üzemképtelenné válik, és tehetetlenül egy közeli szigetecske partjára sodorják a hullámok. Miközben a jacht kétfős személyzete legalább a rádiót próbálja üzemelésre bírni, önök felfedezik a szigetet. Kiderül, hogy lényegében nem áll másból, mint egy kifutópályából és egy ütött-kopott bódéból. Előtte kerozinos hordók hevernek, mellettük üzemanyag szivattyú. És ami a fő, a kifutópályán egy látszólag üzemkész repülőgép áll. Egyébként sehol senki. Nem volna itt semmi probléma, időnk, mint a tenger, csakhogy a bódéban felfedezünk egy pontos ütemtervet, amiből kiderül, a gép felkészítői most mentek el, a "drug dealer" csapat pedig holnap reggel érkezik a szajréval, amit nyilvánvalóan az adott géppel szeretnének elszállítani. Szerintem, ha ezek holnap reggel Önöket itt találják...

Vajon a gép rádiójára, vagy inkább a felszállás lehetőségére koncentráljunk? És ha a rossz emberek előbb érkeznek, mint a segítség? Vagy koncentráljunk mindkettőre, ki melyikre, és egyáltalán melyek a helyes kérdések?

Nem mondom kétszer

A korlátozottan rendelkezésre álló információ esete. Pilótánk rövid időkre feleszmél és ilyenkor kérdezni lehet tőle. De elképzelhetjük úgy is, hogy pilótánk már sajnos nincsen, terroristánk sincs már, de egyik golyója a rádióba fúródván, az csak rövid időkre, és nem tudható milyen időközönként kel életre. Nagyon rövid, nagyon célirányos kérdéseket kell tehát konstruálni, és aztán nagyon hatékonyan cselekedni.

A kihívás

Vegyük észre, hogy mivel a pilótafülke igen korlátozott befogadóképességű, mindenképpen szükség van a csapat egyféle funkcionális megosztására. Vajon sikerül-e a megfelelő embereket kiválasztani a pilótafülkében dolgozó akcióbrigádba, illetve a nem kevésbé fontos háttértámogató, ötletgyártó, dokumentációt tanulmányozó csapatba? Vajon idejében felismerjük-e az esetleges alkalmatlanságot, és végre tudjuk-e hajtani a szükséges személycseréket? Nemde ismerős helyzet ez egy cég mindennapos vezetői gyakorlatát tekintve?

Számos további helyzetgyakorlat és azok különféle variációi dolgozhatók még ki, ami azért említésre méltó, mert így teret adhatunk bizonyos testre szabásnak, azaz az adott cég bizonyos sajátosságainak jobban megfelelő helyzetek értelemszerű megkonstruálásának.

Kiknek ajánljuk?

Elsősorban közép- és felsővezetők számára gondoljuk különösen hasznosnak fentebb vázolt tréningjeinket, mivel számos olyan készséget mozgat meg, illetve fejleszt, amelyek nélkülözhetetlenek egy csapat célirányos, hatékony mozgatása, a munkatársak fejlesztése, támogatása szempontjából.

Helyszín

Egy Nagyvárad térhez közeli telephely, ahol igyekeztek megteremteni egy valódi repülőtéri környezet hangulatát, mintegy már a belépéstől kezdve segítve az elkövetkező élményekre történő ráhangolódást.

A kölcsönösen hasznos együttműködés reményében üdvözlettel:

Geréb János
okl. villamosmérnök, tréner
"repülőgép-szimulátor pilóta"
elérhetőségem: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. T: +36 30 9211827

Referenciák

Szórólap

 

 

És még ezek is:

És még ezek is: