1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

T-Mobile reklám

*************************
Domino Web feltöltőkártya – 37s +++ Értékelés: 4,2/10
A fiatalok nyelve. Az tetszik tudni egészen más, mint az öregeké. Beszéljünk róla megint. Mert ismétlés a tudás anyja. Persze ebből következően a tudás egészen másképp beszél, mint az anyja, hiszen nyilván fiatalabb a saját anyjánál. Néha még az anyja sem érti a szavát. De nem így a kreatívok. Ők bezzeg tudnak a fiatalok nyelvén beszélni.

***************


***************

Van itten egy ilyen új csomagja ennek a telko cégnek, kb. a 3628-adik, csak hogy könnyebben eligazodhass. Ezzel például egy fix összegért tudsz mobilinternetezni egy hónapig azzal a bedughatós modemmel. Ez a Domino Web feltöltő kártyás mobilinternet-csomag. Na most tulajdonképpen ez az információ elégnek tűnhetne így önmagában is a józan megfontoláshoz, de hát ugyebár ezt el is kell juttatni a befogadóhoz. Kiírhatjuk a boltban, küldhetünk sms-t, beleírhatjuk a számlalevél mellé csatolt kis színes izébe, de amit végül is mindenki lát, még azok is, akik még egyáltalán semmilyen vonatkozásban sem ügyfelei az adott telkónak, az a tévéreklám. Igen ám, de a mindenki sajnos nem jelenti azt, hogy mindenki a csecsemőtől az aggastyánig, hiszen internetezni, ráadásul mobil, főleg csak a fiatalok szoktak. A fiatalok pedig fiatal nyelven beszélnek. Ja meg olyan fiatalos dolgokat csinálnak, amire az öregek már nem képesek. Nézzük tehát újabb nyelvleckénket, hátha tanulunk valamit. Hátha ezek után tán még azt is érteni fogjuk, amit a saját gyerekünk mond.

Csocsóznak a fiatalok. Méghozzá virtuóz módon. Én már nem tudok csocsózni, mert már állni sem tudok, hát még a csuklómat ilyen gyorsan mozgatni. S lám, a csocsópartiról valaki helyszíni közvetítést ad, nyilván a mobilját használva, mert az is nagyon mobil, mint a mai fiatalok, de ezt nem látjuk, de tudjuk. És ennek segítségével néhány másik fiatal nyomon tudja követni egy laptopon ezeket a fantasztikus eseményeket. Ezek okos fiatalok ám, mert valamilyen felsőoktatási intézmény hallgatói, erre utal a helyiség, amelyben éppen nézik ezt a rendkívülit. Persze nem óraközben nézi ezt a rendkívülit a mai egyetemi fiatal, mert tisztességes, és jól nevelt. Aztán az egyik csaj közülük elővesz egy labdát, mert van nála mindig, és lehajítja a katedrához egy csávónak, aki tökre zsonglőr a labdával. De ráadásul egy csaj is tökre ugyanúgy. Na ekkor már bennem is fogalmazódik a felismerés, hogy itt csupa különleges dolgot látunk, és hirtelen elő is bukkan a megfelelő szó, igen, ezek nem mások, mint über sztorik. A csocsó, a zsonglőr csaj, mi jöhet még? Pedig nincs vége.

Egy újabb csaj válik láthatóvá, aki éppen határozott mozdulattal bedugja magának a sticket, és máris láthatjuk, amint megindul az egyenlegfeltöltés. Ahogy az egyenlegfeltöltés befejeződik, azonnal láthatóvá válik a fiatal a labdazsonglőr páros, aminek örül, de hogy ő se maradjon adósa a fiatalok e kiterjedt közösségének, szolgál hát ő is egy über sztorival. Nagy fehér labdákkal, labdákon artistáskodik egy újabb csapat fiatal. Ezt az über sztorit fogja ő majd megosztani a közösséggel, mégpedig a mobil internet segítségével. És hogy rátaláltam a helyes, a fiatalok által is érthető kifejezésre, azt visszaigazolja számomra a termékismertető bácsi szövege:
„Ezt a sztorit tudod überelni? Akkor oszd meg azonnal Magyarország leggyorsabb szélessávú mobil adathálózatán. Válaszd a stb.… „
És a szlogen egy olyan kis kártyán is megjelenik szép színes betűkkel. Leginkább, és legnagyobb betűkkel az ÜBER szó.

Ejnye hát mi a fenét akarsz egy ilyen kis bugyuta reklámtól, amelynek tényleg csak az a dolga, hogy közölje, van egy ilyen csomag és kész. Most mit csináljanak rajta a fiatalok? Éppen közösen írjanak egy disszertációt? Vagy tervezgessék a Téli Palota ostromát? (Tessék beírni gógulba: Téli Palota ostroma, és akkor majd látjátok, hogy ez poén.) Dehogy, dehogy. Hát persze, azt osszák meg, ami érdekes történik velük. Vagy bármit, amit akarnak. Tulajdonképpen bárki azt osszon meg, amit akar. Oszd meg, és uralkodj! Nem?
De hogy egy kreatív szerint, a fiatalok számára az egy ütős szlogen, hogy „oszd meg az über sztorid”, az szerintem überciki.
*******************************************************************************

Értékelés: 4,2/10 pont (ISTCT szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 3/10
A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 3/10
Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 5/10
A látvány (Scene) – 5/10
A technika (Technology) – 5/10
{mxc}