Magyar

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Groupama reklám

*************************

Groupama Garancia Biztosító - 30s +++ Értékelés: 5,0/10

Amikor én még kissrác voltam, sehogyan sem értettem, hogyan tud egy biztosító például életet biztosítani. Hogyan tudhatja egy biztosító minden körülmények között megvédeni ügyfelei életét? A szlogenekben ugyanis semmi sem utalt arra, hogy ne erről volna szó. Biztosítás, biztonság! Okos, értelmes felnőttként persze most már tudom, itt anyagi biztonságról volna szó. Igaz, kizárólag csak élőknek.

***************


***************

Egy világ omlott össze bennem e felismerés hatására, nehezen dolgoztam fel, hogy épp úgy meghalhatok váratlanul, mint bármely más, biztosítással nem rendelkező embertársam. Ugyanis az anyagi viszonylatoknak e gyermekien ártatlan korban még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Nem úgy mostanság.

Mai feladatunk egy biztosító reklámozása lenne, amelyben a fentebb vázolt értelmezésbeli félreértés tisztázásával már nem kell foglalkoznunk, lévén a felhívás elsősorban a felnőtt társadalmat célozza meg. Kiindulásképpen kaptunk egy szlogent, miszerint e biztosító zöld út a biztonsághoz. Tudod, az anyagi biztonsághoz. Zöld út, vagyis szabad út. Mert hogy a cég arculatában a zöld szín dominál, és ez a szlogen így mintegy adja magát. Tehát tessék ezt a zöld utat most képileg is megjeleníteni.

Na Lacikám mozgassuk meg azt az asszociációs szélkereket az agyadban. Mondjad.

Aki a zöld úton jár, az jól jár.

Miért?

Mert a piros út a tilos út.

Hülye vagy Lacikám, ebben se biztosító, se biztonság. Na szedjük sorba, mi van itt. Ez egy új formáció, tehát megújulás. Írjad, megújulás. Új, de mégis ismerős, ismerős. Írjad, ismerős. Ja és természetesen a biztonság, hiszen biztosító. Írjad, biztonság. Na és van nekünk sok fiókunk, tehát mindenkihez közel van. Írjad, közelség. Vagy inkább a közelség nyugalma. Ha valami közel van, az megnyugtat, azért. Mi az hogy például a vihar? Kussoljál inkább. Illetve akkor ezekhez találj képet. Érted?

Egy nő megy nagy vidáman és kicsit zöldbe öltözve valami depis tájon szélviharban, és alámondjuk, hogy mennyi mindent találunk, ha a zöld utat követjük. Mert van egy zöld ajtó a depis tájon, és akkor azt kinyitjuk, és van nekünk ott egy virágos, optimista rét, tavasszal, rügyekkel, majálissal. Ekkor mondjuk a kérdésre válaszul, hogy megújulást. A tavasz, az maga a megújulás. Nehogy már ne értsd. Aztán jön szembe ott a réten egy őrült, jóképű fiatalember fürdőköpenyben, fürdősapkában, úszószemüvegben. Zöld a sapka, de kék a köpeny. Csakból kék, hagyjál már. Szóval ott a réten jön nekünk ez a fiatalember. De nem jön nekünk fiatal lánynak sajnos, hanem kinyit a réten egy zöld ajtót valami házon, és ott van egy uszoda. Aztán már nincs fiatalember, csak alulról egy kisgyerek a vízben úszógumival, és akkor mondjuk, hogy biztonságot. Zöldes úszógumiban a vízben, meg anyuka mellettünk, az nagyon biztonságos. De már sétál is egy kosztümös fiatal nő a medence partján, szoktak ott sétálni ilyenek, kék pulóverben, csakból nem zöld, hagyjál már, és kinyit egy zöld ajtót. Ott van neki egy meglepetés parti. Ekkor mondjuk, ismerősöket. Mert hát ugyebár általában ismerősök szoktak ilyesmit egymásnak rendezni. De máris jön velünk szemben egy öltönyös úriember, megy kifele egy zöld ajtón, picit lehajol, felvesz valami takarófélét, szoktak ilyenek heverni zöld ajtók mellet, és kimegy a gangra. Vagy valami effélére. Van ott neki nő rája várva, vállára teríti a takarót, és együtt nézik a naplementét. Ekkor mondjuk, a közelség nyugalmát. Mert hogy most így egymást átkarolva közel vannak egymáshoz, és ezért nyugodtak.

Jó lesz így főnök?

Teljesen jó Lacikám. Megújulás - tavasz, biztonság - úszógumi, ismerős - meglepetés parti, közelség - szerelmespár. Mindez zöldben, zöld ajtóval átvezetve. Ez annyira jó, hogy a jövő heti határidős munkára is jó lesz. Tudod, az a zöldpárti reklám. Ja és van itt egy megrendelésünk attól a másik párttól. Lehet ugyanez, színcserével megoldjuk. Aztán kiajánljuk a BKV-nak kékben. Ott lesz valami reform mostanság. Kefir valami új baktériumtörzzsel? Jó ez arra is Lacikám. Megújult baktériumtörzs, biztonság odabent, ismerős érzés odakint, és közelség, mert minden boltban ott vagyunk. Fehérben, esetleg áfonya lilában. WC tisztító? Hát persze. Új, megújult hatóanyag, biztonságos fertőtlenítő hatás, ismerős illat, és mindig kéznél van.

Na de itt mégis milyen színben dominálnánk? Milyen színűek legyenek az ajtók főnök?

Egyértelmű, barna, sárga, fehér. Szöveg: mennyi mindent találunk, ha a hatás gradiensét követjük.

Főnök?

Na jó, eredj Lacikám, erre találj ki valami mást. Valami igazán undorítót. Hánytassuk meg őket.

*******************************************************************************

Értékelés: 5,0/10 pont (ISTCT szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) - 4/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) - 4/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) - 5/10

A látvány (Scene) - 6/10

A technika (Technology) - 6/10

{mxc}

Ki van itt?

Oldalainkat 240 vendég és 0 tag böngészi

Utolsó hozzászólások

  • Anyu üzemképtelen
    BacitraciN 30.09.2017 19:22
    Jo napot kivanok! Nekem csak egy hozzaszolasom lenne, butasag, de nagyon bantja a fulemet. A reklamban ...

    Bövebben...

     
  • Az összetartó elixír
    Sutyi83 27.09.2017 16:31
    Nekem is a zene volt fura. Bátyóval szeretkezne..?

    Bövebben...

     
  • Az összetartó elixír
    anonim 20.08.2017 15:46
    Nem eset szó a zenéről. A nagy családi összetartás alatt szóló zene eredeti szövege: "Ha esik test a ...

    Bövebben...

     
  • Szupergyors ötlet
    Bendegúz 09.08.2017 12:12
    Ráadásul eléggé félrevezető is a reklám. Azt persze elfelejtették hozzátenni, ha van egy viszonylag régi ...

    Bövebben...

     
  • Bénázás
    Bendegúz 09.08.2017 11:51
    Azt nem tudtam eddig még felfogni, mi a francnak ekell internet ahhoz, ha le akarok fényképezni ...

    Bövebben...

Legutóbb olvasottak

Olvasottsági sorrend az elmúlt félévben

Olvasottsági sorrend 2008 február 9 óta

És még ezek is:

Forgalom

2.png8.png1.png6.png7.png3.png
Ma233
Tegnap497
Ezen a héten1690
Ebben a hónapban10691
2014.10.25 óta281673

Látogató infó

  • IP: 23.20.129.162
  • Böngésző: Unknown
  • Verzió:
  • Operációs rendszer: Unknown

Itt és most

5
Online

2017. november 23. csütörtök, 12:16

És még ezek is: