Külföldi
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

telenor reklám

*************************

telenor – korlátlan mychat – 30s +++ Értékelés: 4,0/10

Igen, a közösség. Közösségben jó lenni, mondhatni közösség nélkül életképtelen az ember. Ezért olyan súlyos büntetés, ha ilyen, vagy olyan okok miatt kiközösítenek valakit, szinte halálra ítélve így az illetőt. Na jó, léteznek remeték, meg ehhez hasonló vicces emberek, de ők amolyan kivételek, akik éppen a szabály erősítésével vannak elfoglalva. Teljesen jogos tehát, ha a közösségi élmény ígérete hívó szó lehet egy reklámban. Hatékony, hisz a remeték célcsoportja nem mondható túl szélesnek, nem jelentenek nagy veszteséget. Persze ha jól belegondolunk, egy magányossági élmény ígéretével még őket is bevonhatjuk…

***************

***************

Most miért ne? Az internet végtelen könyvtárával például jól el lehet vonulni a nyilvánosság elől, és beletemetkezni régi, poros, középkori posztokba, komótosan számolgatni a lájkokat egy-egy kódex honlapjának tetszetősebb iniciáléja alatt és más efféle ódon relikviákat tanulmányozni magányosan, senkitől sem zavartatva. Persze tudom én, a profit optimalizáló törekvésben élenjáró marketingesek is tudják, mi az hogy önmegtartóztatás, és könnyű szívvel lemondanak a remetékben, mint célcsoportban rejlő bevételi lehetőségekről. Egyébként nagyon valószínű, hogy ma már a remetéknek is van mobiljuk, amivel megoszthatják egymás közt a remetehíreket, csak nem biztos, hogy pont ennél a szolgáltatónál fizetnek elő. De ne is keseregjünk tovább ezen, inkább nézzük, miért fogok pont ennél a szolgáltatónál pont ilyen terméket vásárolni.

A válasz egyszerű, semmiért. De miért nem? Mert nem volna akkora horderejű a változás, azaz a szolgáltatási színvonal emelkedés és az árcsökkenés, vagyis az ár/érték arány javulása, hogy ez úgymond bevonzon ezen szolgáltató hálójába. (Ha gondosan olvasod írásaimat, nagyon szép képzavar gyűjteményt állíthatsz össze, amit ingyen bárhol felhasználhatsz.) A horderő pedig nagyon fontos. Itten kérem szépen erős horderőnek kell fennforognia ahhoz, hogy a kedves potenciális rámozduljon az ajánlatra.

A Telenor korlátlan közösségi élményt ad ajándékba minden kártyásnak. Így szól a rövid összefoglaló termékleírás. Ugye első pillantásra ez azt jelentené, valahogy e szolgáltató még az amúgy magányos embernek is közösségi élményt ad, vagyis klasszikus értelmezés szerint közösségbe, emberek közé viszi a termék megvásárlóit. Gondolom én, aki még a vezetékes telefonra éveket váró korokban gyökeredzek. Ezért nézem vén fejemmel, abban is a vén szememmel értetlenül a képeket, hisz azokon egyáltalán nem közösségekben szépítő lélekfürdőt vevő emberekről (hú, láttad ezt?) szólnak, hanem inkább valami kütyüre figyelő magányos harcosokról, legfeljebb párokról.

Jaj nahát. Arról van szó itt te kis buta, hogy harminc napig korlátlanul használhatod… na de a harminc nap az nem egy korlát? Ugye látod, ahogy így haladunk előre, egyre inkább csökken a potenciális célcsoport átlagéletkora, vagyis szűkül. Jó, hát ez nem baj, minden korosztályra majd szabunk reklámot, van pénzünk elég, nem tökölünk, ebben a szakmában nincs téli-nyári gumi, azaz nincs mindenízű cukorka, azaz nincs mindenkire jó és hatékony spot, tessék differenciálni. Mert a fiatal bizony érti, hogy itt a korlát a letölthető adatmennyiségre vonatkozik, vagyis harminc napig bármennyi bitet letölthetsz, vagyis… na de akkor se korlátlan, hisz ha harminc napig éjjel-nappal töltöd lefelé a biteket, a harmincadik nap végén akkor is csak megszámlálható darabszámú, vagyis korlátos mennyiségű bit lesz a zsebedben. Vagy hova a csudába is szoktad ezeket tölteni. Most azt hiszed okos voltál, ugye? Szubjektíve igenis korlátlan, mert miközben féjszbukozol, tvitterelsz, meg vaccappolsz, nem kell közben nézned a taxiórát, hogy hány kilométert tettél már meg. Harminc napig. Ez az ajándék. Utána persze szísz megint, de hát minden csoda harminc napig tart mondja a mondás per tíz.

És tudod hogyan hívják a fent említett három alkalmazást? Közösségi platformoknak. Érted? Ottan vagyol te közösségben. Ottan csetelsz te, meg bámulod a másik pofáját, ha ahhoz van kedved, meg mutogatod nekik a sarki fényt, ahogy itt teszi ez a kedves pár. Egyébként tök jó lenne a korlátosság efféle fogalmát az úgymond normál, azaz kütyütlen, face to face társadalmi mozgásterekbe is bevezetni. Ülsz egy unalmas vendégségben unalmas emberekkel, egyszer csak az órádra nézel, s mondod, ne haragudjatok, de korlátos csomagom van, innentől kezdve csak nagyon lassan, és nagyon drágán tudok le- és feltölteni. Ezt persze már nagyon lassan mondod, és ha ők mondanak valamit, vársz legalább két percet, mire válaszolsz. Gyorsan be fogják látni, jobb, ha utadra bocsátanak. Vagy mentőt hívnak. Az ajándékos beszélőcsomagot nálam lehet megvásárolni…

*******************************************************************************

Értékelés: 4,0/10 pont (ISTST szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 3/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 3/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 5/10

A látvány (Scene) – 5/10

A technika (Technology) – 4/10

Ki van most itt?

Oldalainkat jelenleg 79 vendég és 0 tag böngészi

Utolsó hozzászólások

Képtalálat a következőre: „kövess minket a facebookon”

Legutóbb olvasottak

Olvasottsági sorrend egy évre visszamenőleg

Olvasottsági sorrend 2008 február 9 óta

És még ezek is:

Forgalom - különböző IP címekről

4.png3.png6.png6.png8.png4.png
Ma261
Tegnap462
Ezen a héten2406
Ebben a hónapban6865
2014.10.25 óta436684

Látogató infó

  • IP: 54.91.203.233
  • Böngésző: Unknown
  • Verzió:
  • Operációs rendszer: Unknown

Itt és most

2
Online

2018. november 17. szombat, 15:04

És még ezek is: