1 1 1 1 1 1 Rating 1.00 (1 Vote)

Az alábbi reklámfilm vázlatok válogatás abból a - jórészt 1994-ben készült - anyagból, amellyel szerencsét próbáltam ezen a területen. Akkoriban azzal bíztattak a különböző reklámügynökségek kreatív szakemberei, hogy kb. egy-másfél év szívós munkával be lehet kerülni a szakmába, ha ezen ambícióimat komolyan gondolom.

Azonban egy konkrét állásajánlat, és feleségem türelmének fogyta letérített a meggazdagodás fenti módjának gyakorlása útjáról, és így mindmáig nem mondhatom el magamról, hogy benne vagyok a legfelső százban. Vagy lehet, hogy akkor se lennék benne? Egyesek ennek a lehetőségnek is adnak némi valószínűséget.

A mellékelt anyag túlnyomó többsége konkrét reklámügynökség, konkrét próbafeladataként készült, azonban csak egy tíz másodperces blokk valósult meg egyszer belőle. Állítólag nem csak azért, mert nem volt elfogadható a munkám, hanem más, főleg piaci tényezők miatt is, amely az adott reklámügynökséget az adott pillanatban nem részesítette előnyben. Legalábbis ezzel hitegetem magam.

Mai szemmel visszatekintve akkori ötleteimre, úgy nézem, nem egyet közülük igencsak kicikiznék, ha ma látnám őket valahol. De azért érdekes újból elolvasni őket. Legalábbis számomra. Talán más számára is. Egy kis kortörténet is van bennük.

Megjegyezném még, hogy a politikai reklámvázlatok nem tükröznek egyben politikai pártállást is, egyszerűen ez volt a feladat.

Columbus konzerv ötletek

Készült: 2000.

1. Atom-tengeralattjáró

Az atom-tengeralattjáró képes gyakorlatilag korlátlan ideig a felszín alatt maradni. Az energiát a reaktor szolgáltatja, vizet, oxigént tengervízből állít elő.

És a kaja?

Columbus.

Ja, így már érthető!

(Tanár pálcával mutogatva magyaráz egy tengeralattjáró hosszirányú metszeti képén. Az ábra fekete-fehér, csak a hajó "gyomrában", az élelmiszer raktárban van színes konzerv, befőtt kavalkád.)

2. Azonnal falható

Állatok esznek: madár magokat csipeget - azonnal falható, csirke földigilisztát húz ki a földből - azonnal falható, medve lazacot fog - azonnal falható, oroszlán zebrát üldöz - azonnal falható, ember kicsit az oroszlán futását utánozva futtában lekap egy Columbus lekvárt a polcról (otthon, vagy közértben) - azonnal falható

3. Columbus kipipálja Amerikát

Santa-Maria szárazföldhöz ér, parton táblára ki van írva: Amerika. Kolumbusz kihajol, vastag ceruzával kipipálja. Aztán leszól: mennyi? Szakács visszakiabál: mi mennyi? Kolumbusz: Columbus. Szakács felnyitja a raktár tetőt, lenéz, lenézünk, nagy, tarka Columbus termékhalmok. Szakács válasza: akármennyi. Kolumbusz: akkor az új irány Atlantisz.

4. Columbus tojása

Urak korabeli viseletben, asztalkörül vitatkoznak. Egy úr: márpedig ez olyannyira lehetetlen, mint ezt a tojást a csúcsára állítani. Kolumbusz: márpedig ez ilyen egyszerű. Azzal elővesz egy megfelelő méretű üres Columbus üveget, beleteszi a tojást, és az asztalra állítja.

5. Háry János

Magyar oldalon most tél, orosz oldalon nyár. Orosz határőr gyümölcsöt, zöldséget kínál. Háry: nem vagyok én rászorulva kendre, terem nekem télen is a jó magyar anyaföld (vagy valami ilyesmi). Nem füllentek! Ezt kóstolja meg!

Különféle Columbus termékekkel megrakott tálat nyújt át.

6. Mindörökké nyár

Háziasszony kitárja konyhaablakát, kinéz a virágzó kertre. Érő, gyönyörű gyümölcsfák, burjánzó veteményes. Kerti táj télbe csavarodik. Háziasszony kitárja kredenc ajtaját, benéz a színpompás Columbus zöldség-gyümölcs kavalkádra. Mindörökké nyár.

7. A nagyi néz

Fiatal pár a lány nagymamájánál uzsonnáznak, mindenféle "nagymamás" dolgokat esznek, lekvár, befőtt. Fiatal pár otthon a konyhában, fiú kitárja a kredenc ajtót, le akar venni egy Columbus lekvárt, vagy befőttet (a polc roskadozik). A lány hirtelen hozzábújik, a mozdulat megakad, csókolóznak. A lány hirtelen megszakítva a "folyamatot": várj, a nagyi néz! - és gyorsan behajtja a nyitott kredenc ajtót.

8. Majális

A hasonló című kép áll össze lassan a korabeli ruhába öltözött emberekből. A leterített abroszon természetesen Columbus kavalkád.

9. Íz harmónia

Fiatal lány öreg patinás pianínón szép lassú zongoradarabot (mondjuk Schumann) játszik. A hangszer tetején és a nagyon világos, napfényes, nagyablakos szobában mindenfelé Columbus termékek oszlopai, sorai kellőképpen színharmóniában komponálva. A napfény a zenével összhangban játszik a dobozokon, üvegeken, tubusokon, megvilágítja, átvilágítja őket. Íz harmónia.

10. Nintendo

Gyerekek gép előtt, jellegzetes lövöldözős, kincsszerzős játékot játszanak. Az eltalált bónuszok látványosan kibomlanak, de nem aranytallérok, vagy ilyesmik hullanak ki belőlük, hanem Columbus termékek. Egyik gyerek felkiált: győztem! Nagyi benyit, kezében szatyor tele Columbus dolgokkal. Kissé megemeli, mutatja: ez a valódi győzelem! Gyertek uzsonnázni!

11. A könyvtárban

Jellegzetes, régi könyvtárterem, a barna különböző árnyalataiban. Jellegzetes komornyik, fiatal hölgyet kalauzol. Komornyik: a gróf úr itt őrzi mindazt, ami érték, amire érdemes emlékezni, ami számára örömet szerez. A fiatal lány, ahogy halad a polcok előtt, ujjait végigfuttatja a patinás könyvgerinceken. Ujjai hirtelen Columbus üvegekre, dobozokra futnak...

12. Utánam az íz özön

Furulyázó fiú, utána kanyargó hosszú Columbus terméksorral

13. De kár, hogy nem tudom egyszerre mind megenni...

Hatalmas konyhában szakács ezer finomságot főz. Becsomagolja Columbusba. Így most már mindig ezt eheted, ha megéhezel.

SAMSUNG - II.

Készült: 1995.

1. Férfi SAMSUNG számítógép előtt ül, leüti az ENTER gombot. Képernyőn építészeti program rajzolta családi ház jelenik meg, lassan forog.

2. Férfi hirtelen a rajzolt falak között találja magát, rajzolt fotelben ülve. Az ablakon kitekintve, mintha vonaton ülnénk lassan tovahalad a táj, mivel a ház még most is forog. Hirtelen mikró sütő csengőütése hallik.

3. A konyhában bóbiskoló férfi felriad, a pulton SAMSUNG mikró világít. A férfi kinyitja a mikró ajtaját, mire a mikróból teljes terítékkel, gyertyával, poharakkal, bőséges lakoma ömlik az asztalra. Nyerőautomata (félkarú rabló) csengetése hallatszik.

4. A SAMSUNG tévé előtti fotelban szunyókáló férfi hirtelen felriad. A képernyőn látjuk amint a félkarú rablón három egyforma szimbólum áll be egymás mellé. Dől az apró a tévéből. Telefon csenget.

5. Az ágyban fekvő férfi felriad a telefon csengésre. Mielőtt felvenné a kagylót a FAX-al kombinált készülék elhallgat és megindul belőle a papír. Csinos nő teljes alakos, lenge ruhás képe hull a földre. Ahogy földet ér a papír a nő materializálódik és a meglepett férfi mellé ül az ágyra. A férfi a kamerába néz, és tehetetlenül széttárja a kezét.

Azt hiszi, hogy álmodik?

A SAMSUNG-nál nincs valódibb.

Jobb ha végre felébredsz,

A SAMSUNG mindig csodát tesz.

SAMSUNG - IV.

Készült: 1995.

1. SAMSUNG tévé képernyőjén gyönyörű nő premier-plánja.

Meglátni és

2. Kamera nyit, gyönyörű nő csirkét helyez egy SAMSUNG mikróba.

megszeretni

3. Mikró közelije a tévében. Mikró egyet csendül, és a nyers csirke hirtelen ropogóssá válik.

egy pillanat műve volt.

4. Kamera nyit a tévéről, a tévét eddig állva néző férfi egy másik asztalon álló SAMSUNG számítógéphez lép. Kamera ráközelít a monitorra.

De számítani rá

5. Monitoron emberszív szép színes dobogó modelljére (anatómiai térinformatika) férfi az egér nyilát vezérelve a szívet átszúró nyílat rajzol.

bizton lehet

6. Szív felett gomb rajza látható, rajta felirat: SEND FAX. Férfi rápozicionál és megnyomja.

egy életen át.

7. Vágás. Gyönyörű nő SAMSUNG FAX-ából kijön a szív képe, ami még a papíron is dobog.

Élethű és hű egy életen át.

Ez a SAMSUNG.

SAMSUNG - V.

1. Fenyvesekkel övezett, szép, rohanó vizű hegyi folyó partján két aranymosó dolgozik. A parton kalyiba, szanaszét jellegzetes aranymosó felszerelések.

2. Az egyik mögé kerül a kamera, a válla fölött átnézve az aranymosó tányérra közelít.

3. Ahogy az ember a tányér alján lévő hordalékot lögyböli, mossa, hirtelen fényes, kövér aranyrögök válnak láthatóvá.

4. Az ember fölegyenesedik, arca földerül és kezében a tányérral a másik felé kezd futni.

5. A kamera megelőzi őt és így az előzőhöz hasonlóképpen a másik tányér tartalmát is szemügyre vehetjük. Ahogy a hordalék lassan leülepszik, szeszélyes elrendezésben, kb. aranyrög nagyságban különféle SAMSUNG termékek bukkannak elő. A kamera rájuk közelít, többé-kevésbé, de jól felismerhetően kiállnak a kavicsos homokból, mintha harmatosak lennének, vízcseppek csillognak rajtuk.

6. Aranyrögös férfi nagy ívben elhajítja aranyrögöket tartalmazó mosótálját.

Mert a SAMSUNG mindig többet ér.

SAMSUNG ? VIII.

Készült: 1995. (A sí-kesztyűs rész bekerült a Happy-End Kft. SAMSUNG reklámfilmjébe.)

1. Sípálya mellett álló büfés bódé elé kimerült síelő érkezik. A fagy csípte arcú, jó kedélyűnek látszó férfi lekapja mindkét kesztyűjét és átadja a pult mögött álló terebélyes, bundás asszonyságnak. A fejével a pulton álló SAMSUNG mikró felé int.

2. Asszonyság kinyitja a mikrót, és belehelyezi a kesztyűket. Férfi fázósan hóna alá dugja kezeit.

3. Mikró csenget, a hölgy átadja a hidegben kissé gőzölgő kesztyűket. Férfi felhúzza, arcára mennyei kifejezés ül. Köszönetet int, majd tovasiklik.

4. Ősz hajú, kontyos nagymama SAMSUNG PC előtt ül és kötöget. Nagymamát szemből, PC-t oldalról, szemből látjuk. Nagymama időnként a monitorra emeli a tekintetét.

5. Átfordulunk a nagymama háta mögé, a monitoron kötésminta látható.

6. Fiatalasszony csengetésre ajtót nyit. Szerető külsejű body-building belép, fiatalasszony a nyakába borul. Egymást átölelve indulnak a hálószoba felé.

7. Hálószobában SAMSUNG fax megszólal. Fiatalasszony odalép, olvassa az üzenetet: már a lépcsőházban vagyok. A te apucid.

8. A fiatalasszony rémülten a szája elé kapja a kezét, body-buildinget kigyömöszöli az ablakon.

9. Műszaki kereskedésben négy-öt TV áll bekapcsolva a polcon. Mind ugyanazt mutatja, mondjuk valamilyen revü műsort. Közülük csak egy, a legnagyobb képernyőjű SAMSUNG márkájú. A többi meghatározhatatlan eredetű. A pult előtt nem komoly vásárlónak látszó férfi áll, nézelődik. A pult mögött az eladó unottan a körmét piszkálja.

10. A SAMSUNG TV hirtelen más csatornára vált. Egy lottó sorsolás végeredményeképpen épp most rakják ki a nyertes számokat.

11. Pult előtt álló férfi kővé dermed, gyűrött szelvényt ránt elő a zsebéből, majd eget verő ujjongásban tör ki. Eladó elejti a körömreszelőt s tátott szájjal lassan feláll.

SAMSUNG

A megfelelő márka

A megfelelő helyen

Mosópor I.

2. változat

Készült: 1994. Nem konkrét próbafeladatként.

Helyszín: kertvárosi környék, családi házak sora, üde zöld, frissen nyírt pázsitok, gondozott bukszusok. Verőfény, madárcsicsergés.

1. A járdaszintről fényképezve, szaporán lépegető, csinos női lábak közelije. A kamera együtt halad a lábakkal. A kép nyit, egészen addig, amíg az "X" mosószeres dobozt lóbáló karcsú kézfej teljes egészében láthatóvá nem válik.

2. A járdaszintről fényképezve, ellenkező irányba haladó, tétován botorkáló, ócska, koszos tornacipőbe bújtatott lábak közelije. A lábak szakadt, piszkos nadrágban folytatódnak. A kép nyit egészen addig, amíg egy igen megviselt reklámszatyrot lóbáló, elhanyagolt férfikézfej láthatóvá nem válik. A szatyorban borosüveg, a szatyron mosópor reklám. Az ábrázolt mosóporos dobozon a felirat: "MÁS MOSÓPOR".

3. Kissé távolabbról fényképezve teljes alakjában láthatjuk a közeledő, csinos, fiatal nőt.

4. Kissé távolabbról fényképezve teljes alakjában láthatjuk a dülöngélve közeledő, borostás, szakadt, kortalan csavargót.

5. Járdán heverő banánhéj közelije. A kamera nyit és emelkedik. Nyitott kocsibejárót látunk, a háttérben csinos családi ház, szép kerttel. A kapuban, egészen közel a járdához, idősebb, nagypapa küllemű, jól szituált, kezeslábasba öltözött úriember gépkocsit mos. A gépkocsi nem a legutolsó modell, hanem amolyan nagypapának való, jó karban lévő idősebb jármű. Látszik rajta azonban a gondos ápolás.

6. A közeledő ifjú hölgy arcának premier-plánja. Szép, mosolygós, nap felé forduló női arc.

7. A közeledő csöves arcának premier-plánja. Naptól elforduló, hunyorgó ápolatlan csavargóarc.

8. A járdaszintről fényképezve, a banánhéjjal az előtérben látható a mosóporos dobozt lóbáló, rohamosan közeledő fiatal lány.

9. A járdaszintről fényképezve, a banánhéjjal az előtérben látható az ócska reklámszatyrot lóbáló rohamosan közeledő hajléktalan.

10. Oldalról, az úttest felől fényképezve: mielőtt a gépkocsit mosó úriember előtt éppen összetalálkoznának, a csavargó valamivel előbb ér a banánhéjhoz, mint a lány.

11. A banánhéjra lépő csavargó teljes alakú, oldalról fényképezett képe. Lassított felvétel. A csavargó lassan, burleszkbe illő mozdulatokkal elcsúszik a banánhéjon, mulatságosan hadonászó kezével kiveri a lány kezéből a mosószeres dobozt, amely fölfelé repül el.

12. A kamera követi a repülő dobozt, amely a világítóan kék éggel a háttérben a nap felé száll. Mivel éppen eltakarja a napot, a napsugarak ragyogó glóriát vonnak köré. A doboz színei is szinte felizzanak.

13. A szokatlanul magasra emelkedő doboz szintjéről nézünk vissza a földre. Rohamosan kisebbedő, felfelé fordított arcokat látunk. A félig-meddig ülőhelyzetben a földön heverő csavargóét, az ijedten megtorpant, kezét a szája elé kapó lányét, és a meglepett, a locsolócső vízsugarát is önkéntelenül fölfelé irányító öregúrét. Az arcok távolodása megáll, a doboz megkezdi zuhanását. A föld gyorsan közeledik.

14. Az utcáról a kert felé fényképezve, a gépkocsi elejének közelije. Lassított felvétel, a mosószer becsapódása. A furcsamód talpára érkező, azon megálló és egybemaradó doboz teteje fölpattan, és fehér felhőként robban ki belőle a mosópor. A földtől kissé elemelkedő, nyíló képen látható, ahogy a fehér por ellepi a kocsi elejét, és teljesen beborítja a tulajdonképpen a gépkocsi előtt fekvő csavargót. Az idős úr szinte reflexszerűen kocsijára irányítja a vízsugarat, amelyből bőven jut a csavargóra is. Heves pezsgés (nem habzás) indul meg.

15. Mintha a gépkocsiban ülnénk, a gépkocsi orrát láthatjuk, rajta a kissé ferdén álló mosóporos dobozzal. A kertkapu előtt a lány áll és kikerekedő szemekkel a földet bámulja körülbelül ott, ahol a csavargó kell hogy feküdjön. Hirtelen megjelenik egy kéz a motorháztetőn, szemmel láthatólag a felálláshoz kapaszkodót keresve. A különös csak az, hogy a csavargó piszkos keze helyett egy tiszta, vakító fehér mandzsettába és sötét öltönyujjba folytatódó kezet látunk. Egy jól szituált, menedzser külsejű fiatalember emelkedik fel a csavargó helyén a kocsi orra mögül. Kezében fekete diplomatatáska. A lány felé lép.

16. Közeli kép a két fiatal arcáról. A két szempár "meglátni és megszeretni" módon egymásba fonódik.

17. A kertből kifelé fényképezve, mintegy a bácsi szemével figyeljük amint a fiatalember karját nyújtja a lánynak, és egymáshoz simulva eltávolodnak a járdán. A lány mosolyogva visszaint.

19. Az idős úriember arcát és felsőtestét látjuk. Kezében tartja a locsolócsőt, és zavart mosollyal néz az ifjú pár után. Majd lassan megfordul miközben a kamera végig szemből mutatja. Hirtelen leesik az álla, a kezéből kiejti a locsolót.

19. A földön fekvő locsolócső tölti be a teljes képet. A kerti kavicson márkás gumiköpeny kis részlete látszik. Az erős vízsugár fröcsköl a köveken. A kamera lassan fölfelé és hátra mozog. A nyíló képen elénk tárul a hihetetlen látvány: míg a gépkocsi mosóportól érintetlen hátsó része változatlan maradt, addig az első fele az adott típus legutolsó modelljét formázza.

Szöveg: AZ "X" ÚJJÁ VARÁZSOL.

Autó I.

Készült: 1994.

A csillaggal jelzett képek cserélhető modulokként szolgálhatnak, mégpedig aszerint, hogy a gépkocsi mely szolgáltatására akarjuk felhívni a figyelmet. Egy filmben három vagy négy ilyen modul lenne. A kampány során nem mindig ugyanaz a film kerülne vetítésre a médiákban, hanem öt, vagy hat, csak a cserélhető modulokban eltérő változat forogna.

Plakátra, újságba az utolsó beállítás képzelhető el, a vastagon szedett szlogenek valamelyikével.

1. Éjszaka. Késő ősz. Felhők közt rohanó hold, a leszálló köd első pamacsai a földön. Az országútról az erdei útra leforduló gépkocsi reflektorainak fénykévéi végigpásztáznak az útszéli bokrokon. A fényviszonyok miatt a típus beazonosíthatatlan.

2. A szélvédő felől fényképezve a gépkocsi belseje. Most is, mint ahogy a továbbiakban mindig, a gépkocsiból csak olyan részletek látszanak, amelyek utalnak ugyan a gépkocsi bizonyos szolgáltatásaira, de a típus egyelőre még nem, vagy csak nehezen azonosítható belőlük. A gépkocsiban ketten ülnek. Egy férfi és egy nő.

3.* A gépkocsi kereke hevesen ugrál az egyenetlen erdei úton.

4.* A hátsó ablakba állított, ottfelejtett, félig telt üdítőitalos flakon vízszintje szinte meg sem rezdül. Az üdítőital márkája természetesen nem látszik.

5. A kocsiban ülők arca. Feszült figyelem, izgalom.

6.* A gépkocsiból fényképezve az erdei út. A gépkocsi fénykévéi valószerűtlenül színes, teljesen nappali képet vágnak ki az éjszaka sötétjéből. (Utalás a nagy erejű izzókra.)

7.* A féklámpa hirtelen felizzik, jól látható mellette az ABS felirat.

8.* Kiváló minőségű abroncs-profil premier plánja ahogy megáll a kissé sáros, erdei úton.

9. Fölötte ajtó nyílik és egy férfi láb ereszkedik a földre. Férfihang:

- Ez az a hely. Én odamegyek, te állj be a bokrok közé.

10. A vörös hátsó helyzetjelzők mögött összeborulnak a levelek. A motor leáll, minden fény kialszik. Sejtelmes, ködfoltoktól süketített csend telepszik a tájra.

11. A férfi fázósan összehúzza magán a kabátot és kilép egy csak most láthatóvá váló tisztásra. Fölfelé figyel.

12. Különös, kékes fény ragyog fel a tisztás ellenkező oldalán, s egy UFÓ jelenik meg a fák fölött. Lassan és némán a tisztásra ereszkedik.

13. Két másodpercig nem történik semmi. A fluoreszkáló kékes fény kissé vakítja a férfit, aki kezét emeli összehúzott szeme elé takarásul.

14. Hirtelen felhasad az UFÓ oldala és a keskeny fehér résen kilép egy földönkívüli. Olyan nagy szemű, humanoid külsejű lény, amelynek képe leginkább ismert a köztudatban. A férfitól alig két lépes távolságban áll meg.

15. A hatalmas, ragyogó szemek alatti kis száj megnyílik, s a lény, kissé bugyborékoló hangon megszólal:

- Elhoztuk amit kértél. A legalkalmasabb jármű amit mérnökeink a bolygódon való közlekedésre kitaláltak.

16. Hátralép és most mindketten az űrjármű felé néznek, amelynek oldalán most egy sokkal nagyobb fehér nyílás támad, és világító fényszórókkal kigördül belőle egy gépkocsi.

17. Ahogy megáll a tisztáson látjuk, hogy ez tulajdonképpen egy "X" márkájú gépkocsi, még a márkajelzése is azonos a földiével. A metálkék karosszériát fehér csillagocskák pettyezik.

18. A férfi meglepett arccal nézi az autót. Néhány szót mond,

- De hiszen ez...

majd a bokrok felé int.

19. A bokrok sötétjét hirtelen két fénykéve hasítja át, felzúg egy motor, és a tisztásra kigördül egy, a már ott lévővel majdnem mindenben azonos gépkocsi. Csak a metálkék karosszériáról hiányoznak a fehér csillagok.

20. A két gépkocsi, háttérben az UFO-val kissé felülről fényképezve az éjszakai tisztáson, amelyet a felhőktől megszabadultan most már egyenletes ezüst fénnyel világít meg a hold. Az egyik mellett egy földi ember, a másik mellett egy űrlény áll. Mindkét teremtmény csodálkozva ingatja a fejét. A férfi suttogó hangját halljuk:

- Fantasztikus! KÉT KÜLÖNBÖZŐ CIVILIZÁCIÓ ÉS UGYANAZ A VÉGEREDMÉNY!

Szlogen: "X"! AZ EGYETLEN IGAZÁN JÓ MEGOLDÁS!

Bébiétel II.

(TV)

Készült: 1994.

1. Előkelő étterem. Sürgés-forgás, pincérek jönnek mennek, asztaloknál jól szituált társaságok ülnek. Az egyik asztalhoz közelítünk, amelynél három személy foglal helyet. Egy fiatal házaspár és egy asztalra akasztható széken ülő, másfél éves forma gyermek. Mindhárman étlapot tartanak a kezükben.

Éttermi zajok, zörejek.

2. Pincér érkezik, kérdőn rájuk néz.

Éttermi zajok, zörejek.